Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A volt köztársasági elnök hivatali ideje alatt egyszer sem fordult elő, hogy Orbán Viktor bármilyen kérést fogalmazott volna meg felé egy kegyelmi ügyben.
1990 óta minden köztársasági elnöknek ugyanazokat a szempontokat kellett figyelembe vennie a kegyelmei döntéseknél, a szabályok változatlanok – mondta a Kossuth Rádióban péntek reggel Áder János, volt államfő. A korábbi köztársasági elnök hangsúlyozta: a kegyelmi döntéseknél nem azt mérlegelik, hogy az adott személy bűnös-e vagy sem, nem bírálják felül a bírósági döntéseket. „Ez nem egy újabb bírósági fórum” – fogalmazott.
Ehelyett emberi – így családi, egészségügyi vagy szociális – szempontokat vesznek figyelembe.
Áder elmondta,
nem tartaná helyesnek az eljárásrend megváltoztatását, akkor sem, ha most született egy rossz döntés.
Ezért erősen átgondolná, hogy a parlament a változtatás útjára lépjen.
Áder beszélt arról is, hogy kegyelmi eljárást a terhelt vagy annak védője kezdeményezheti, a kérelmet először az igazságügyi miniszter a szakértői vélemények alapján bírálja el, mielőtt azt felterjesztik a köztársasági elnökhöz. De az ő idejében a Köztársasági Hivatalon belül is többszintű volt a döntéshozatal. A volt államfő jelezte: olykor órákon keresztül vitatkoztak egy-egy kegyelmi ügyről.
Áder szerint Orbán Viktort mindenképpen bele akarják keverni a kegyelmi ügybe, pedig a miniszterelnöknek vagy más kormánytagnak nincs beleszólása az ilyen kérdésekbe.
Leszögezte: az ő hivatali ideje alatt egyszer sem fordult elő, hogy a kormányfő bármilyen kérést fogalmazott volna meg felé egy kegyelmi ügyben.
Áder elmondta azt is, hogy regnálása alatt 6210 kérvényből csupán 119 részesült pozitív elbírálásban. Tehát több mint hatezer ügyben nem volt olyan releváns szempont, amely indokolta volna a kegyelmet.
A korábbi államfő példákat is hozott saját hivatali idejéből, hogy milyen szempontokat kellett mérlegelni: így például amikor egy gyermekét egyedül nevelő nőt pénzbüntetésre ítélt a bíróság, ő azonban nem tudta kifizetni a büntetést. A pénzbírságot átválthatták volna börtönbüntetésre, de akkor nem lett volna, aki vigyázzon a gyerekre.
Nyitókép: Áder János a veszprémi Pannon Egyetem fenntarthatósági hónapjának nyitórendezvényén. (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)