A szakértő szerint az oroszok nyerésre állnak, az ukránok pedig hiába várnak csodát az F16-osoktól (VIDEÓ)

2024. március 12. 22:58

Resperger István szerint az oroszoké a stratégiai előny, de erősen megerődített körzetek állnak előttük.

2024. március 12. 22:58
ZELENSZKIJ, Volodimir

(Nyitókép: MTI/EPA/Ukrán elnöki sajtószolgálat)

***

A stratégiai kezdeményezés az oroszok kezébe került 

– vélekedett Resperger István ezredes, egyetemi tanár a Spirit FM-nek nyilatkozva.

Mint mondta, amióta bevették Avgyijivkát, közel 140 négyzetkilométert foglaltak el.

Resperger elárulta, az ezer kilométeres arcvonalon körülbelül 400 ezer ukrán és nagyjából 450 ezer orosz katona van, a frontvonalon tehát enyhe létszámfölényben vannak a támadók.

Rámutatott, 

a tüzérségben az oroszoknak óriási fölényük van, ötször-hatszor többet tudnak tüzelni naponta.

Az ezredes szerint aggodalomra ad okot, hogy az oroszok mostanság egyre több nyugati technikát semmisítenek meg.

Ezt is ajánljuk a témában

Resperger szerint az sem okozna nagy áttörést az ukránok részéről, ha megkapnák az amerikaiak által régóta ígérgetett F16-os repülőgépeket. Egyrészt, mert az orosz légvédelem jól működik, másrészt az említett gépeknek nagyon jó logisztika kell. A szakértő megemlítette: a Leopárd tankoknál is látható volt, hogy ennek az ukránok nem tudnak megfelelni

Az ukránok kényszersorozásáról azt mondta, 

ha valaki két-három hétnyi kiképzést se kap, és rögtön az arcvonalra kerül, akkor a túlélőképessége három-négy nap. 

A jelzések alapján ha valakit elvisznek ezzel a módszerrel, általában egy hét után a családja vissza is kapja halottként vagy nagyon súlyos sebesültként.

Az ezredes elmagyarázta, a békekötésnek, a tűzszünetnek az a feltétele, hogy legyen egy holtpont, amikor a támadó már nem tudja tovább folytatni a támadást, a védő pedig már nem képes védekezni.

Resperger szerint az oroszok nyerésben vannak, de a továbbiakban eléggé megerődített körzetek jönnek.

Ha az ukránok hosszabb távon nem kapnak további támogatást, akkor ez a háború elmegy, valahol el kell kezdeni a diplomáciai lépéseket 

– fogalmazott.

A Spirit FM interjúját itt tekintheti meg:

 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nasi12
2024. március 13. 13:18
A kényszersorozásra tekintettel a várnai csatát ajánlom a zenebohócnak. Ahol a saját királyukat fogták el és álltak át az ellenséghez a túlbuzgó befogottak.
2024. március 13. 08:18 Szerkesztve
Volt pár sorsfordító reménykedésük a hoholoknak kellett nekik 777 mert azzal elűzik az oroszokat.... aztán mégse kellett nekik csodatank, mert azzal legyőzik az oroszokat .... aztán mégse kellett nekik himars..... kellett nekik csodalégvédelem..... kellett nekik szuperdrón....kellett nekik f16..... hát még mi a faszom kell nekik? Ezek akkor se nyernének ha atommal mennek meztelen oroszok ellen.
tferenc-2
2024. március 13. 07:31
T. Ezredes Úr! Ezt tudtuk két évvel ezelőtt is. Ismerve Nagy Péter óta az orosz haderő lassú de biztos taktikáját a harctereken. A kiapadhatatlan erőforrásukat, és a néplelket, ha a hazájukat kell védeni. Nem értem, hogy az un. nyugat nem akar, vagy nem tud semmit felismerni a valóságból, vagy nincs képessége rá. A történelem és pláne a hadtörténelem az idők folyamán mindig és mindenkor fekete - fehérré válik. Az, hogy a politika mit magyaráz belé pláne utólag az édes mindegy. Tisztelettel. T.F.
békalepcse2.0
2024. március 13. 07:11
Semmi újdonság, csak a szokásos. Az oroszok szépen lassan mennek előre és kivárják amig eléjük tolják a megsemmisítendő hadotechnikát, na meg a darálandó előerőt. Fogynak os rendesen... Zselé meg csak álmodozzon tovább a zongorája előtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!