Persze nem véletlen, hogy mindkét párt ragaszkodik a saját emberéhez, hiszen 2019-ben csak nagyon szoros küzdelem után dőlt el a verseny a fideszes Karsay Ferenc javára, így az ellenzéki pártok nyerhetőnek tartják Budafok-Tétényt. Négy és fél évvel ezelőtt a kormánypárti politikus alig több mint egy százalékponttal (48,15-46,82), 312 szavazatnyi különbséggel győzött csak a momentumos Havasi Gáborral szemben; volt egy civil jelölt is, aki 1181 voksot (5,03 százalék) kapott, tehát az ő indulása érdemben befolyásolta az eredményt.
A Momentum most is Havasival száll ringbe, aki az elbukott választás után bekerült a Fővárosi Közgyűlésbe
– listáról a XXII. kerületi képviselő-testületbe is bejutott, de ő inkább a budapesti karrierre mondott igent –, ahol egészségügyi tanácsnoki pozícióhoz jutott. Ebbéli tevékenységéről nem sokat tudhatott meg az egyszeri választópolgár, a neve azonban mégis ismert lehet azoknak, akik valamilyen szinten nyomon követték a budapesti belpolitikát. Ő volt ugyanis az elnöke annak rossz emlékű vizsgálóbizottságnak, amely éveken keresztül reménytelenül kutakodott az elmúlt 20-25 év fővárosi korrupciógyanús ügyei után, de végül semmi érdemleges eredményre nem jutott a testület.