A Magyar Nemzet szerint több baloldali vezetésű önkormányzatban is trükköznek az óvópedagógusok kifizetésével, a lap talált tizenhat olyan települést, kerületet is, ahol a szakdolgozók bére nem érte el az országos átlagot.
Az újpesti önkormányzat jelentősen kevesebbet fizet ki a szakdolgozóinak – állítja Facebook-oldalán Wintermantel Zsolt. A budapesti Fidesz frakcióvezetője, a IV. kerület korábbi polgármestere szerint az önkormányzati óvodákban az óvodapedagógusok megemelt bére átlagosan 630 ezer forint, azonban az újpesti óvónők mindössze 570-580 ezer forint között kapnak átlagosan. Ezért felszólította Trippon Norbert költségvetésért felelős alpolgármestert, hogy
vizsgálja felül a januárban meghozott döntéseket, és fizesse ki az újpesti óvodapedagógusoknak a teljes béremelés összegét.
Az ellenzéki vezetésű Pécsett mindössze 574 ezer 504 forintot szántak átlagosan az óvónőkre, a baloldali irányítású Kazincbarcikán kicsit többet, 595 ezer 979 forintot fizetett az óvónőknek. A szocialista Fülöp György Tiszaújvárosban 591 ezer 324 forintot, Szegeden a már független színekben politizáló egykori MSZP-s Botka László 591 ezer 577 forintot „szánt” a szakdolgozókra. Márki-Zay Péternél Hódmezővásárhelyen 602 ezer 72 forint ez az összeg, az egykori jobbikos Mirkóczki Ádámnál Egerben pedig 590 ezer 262 forint.
Szigetszentmiklóson a szakdolgozók átlagfizetése mindössze 574 ezer 681 forint volt, Érden – ahol Csőzik László a polgármester – 580 ezer 599 forintot kaptak az óvónők.