Békecsúcs-vita, energiafront és rekordtömeg a Békemeneten: forró hét Budapesten és Európában

Hazai viszonylatban és világpolitikai szinten is mozgalmas napokon vagyunk túl. Heti hírösszefoglalónk.

„Nincsen szükségünk egy újabb olyan globális jelenségre, amely az inflációs folyamatokat megint elkezdi pörgetni” – hangoztatta a külügyminiszter.

A jemeni síita húszi lázadók terrorszervezetté nyilvánítását kezdeményezte az Európai Uniónál Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Brüsszelben, valamint arra is javaslatot tett, hogy a közösség nyújtson támogatást a jemeni parti őrségnek a tengeri hajózás biztonságának garantálásához. A tárcavezető az EU informális külügyi tanácsülését követő sajtótájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy a kontinens és a világ is megszenvedi a Jemen jelentős területeit ellenőrző felkelők támadásait a Vörös-tengeren, amelyek veszélyeztetik a világkereskedelem szabadságát, biztonságát és kiszámíthatóságát.
És ez mostanra már egyre több magyarországi, Magyarországon működő vállalat számára is érezhető problémákat okoz,
részben a szállítási idők megnövekedésével, kiszámíthatatlanságával, részben pedig a szállítási költségek növekedésével kapcsolatban” – mutatott rá a tárca közlése szerint. „A kelet-nyugati és a nyugat-keleti irányú szállítások az európai gazdaság számára kritikus fontosságúak (.) Az, hogy Afrikát meg kell kerülni a szállítmányok egy jelentős részének, plusz heteket jelent szállítási időben, és sok-sok tíz- és százezer dollárnyi plusz költséget, s nekünk nincsen szükségünk ma egy újabb olyan globális jelenségre, amely aztán az inflációs folyamatokat megint elkezdi megpörgetni” – emelte ki Szijjártó.
(MTI)
Fotó: Szijjátó Péter Facebook-oldala