Büszke antifasiszta

2024. február 08. 06:06

Ilaria Salis továbbá azért is büszke antifasiszta, mert még sehol nem tart az ügye, de máris folyamatosan hazudozik.

2024. február 08. 06:06
null

„Ilaria Salis legelsősorban azért büszke antifasiszta, mert valahol egy olasz kocsmában néhány hasonlóan nyomorult magánéletű, beteg és gyűlölködő emberrel megfogadták, hogy Magyarországra utaznak, ahol meglesnek egy-két tarsonylemezes vásárlót a boltban, aztán félig halálra rugdossák. Szerintem ez büszke antifasizmus. Tényleg. Hiszen ők ennyit tudnak, így szokták. Fontos körülmény, hogy a bátor antifasiszták soha nem vegyülnek a Lazio ultrái közé, hogy bátran és fennhangon hirdessék több ezer full jobboldalinak, hogy fasisztának lenni rossz, hanem alja munkában, sunyiban, nagyjából kilenc az egy ellenében támadnak. Újfent mondom: hiszen ők ennyit tudnak, így szokták. Ebben sincs semmi újdonság.

Ilaria Salis továbbá azért is büszke antifasiszta, mert még sehol nem tart az ügye, de máris folyamatosan hazudozik, patkányokat lát a cellájában, kora középkort fest szóvirágokkal, holott a magyar börtönviszonyokkal alapvetően semmi baj. Erről majd ő is bőséggel szerezhet személyes tapasztalatokat a következő években.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon
Tovább a cikkhezchevron

Büszke antifasiszta azért is ez a nő, mert a nemzetközi baloldal máris menteni igyekszik, kifogásolják, hogy nem fürdőmedencés szabadulószobában tölti az idejét, hanem láncon hozzák a bíróságra, ahogyan egyébként rabokat szokás kísérgetni a Neander-völgytől napjain­kig. Az olasz Vörös Segély óriási patáliát csapott, de először a saját kormányuk előtt égették le magukat, akik naná, hogy nem segítenek a büszke antifasisztának, másrészt nyilván nem akarnak válaszolni arra a nagyon is indokolt kérdésre, hogy ugyan, mi a lópikulát is követett el ez a drága, szegény kis nő, hogy tartósan lesittelhetik a magyarok?

Végezetül azért is büszke antifasiszta Ilaria Salis, mert fogalma sincs semmiről, hülye, mint a tök. Bűnbánó ábrázatát a cellában hagyja, vigyorogva érkezik a tárgyalásra, nem tudja, hogy a törvényeket be kell tartania, és hogy a bűnözőket börtönbe zárják, mert ott a helyük. Minderről fogalma sincs tehát, mert gondolkodni soha nem kell a büszke antifasisztáknak, csak rúgni, ütni, köpni – de csak akkor, ha tízszeres túlerőben lehetnek.

Kíváncsian várjuk a tárgyalást, azzal az empátiával, ahogyan a büszke antifasiszta Ságvári Endrére gondol az ember. Vagyis sehogy, érzelmek nélkül. Maradjunk annyiban, hogy a törvény őrei végezzék a munkájukat, a büszke antifasiszta pedig kapja azt, amit megérdemel. Mondjuk, Magyar György az ügyvédje, ezt azért vegyük figyelembe, szóval, öt év vagy kötél, bármi lehetséges.”

Nyitókép: TV2, Tények, képernyőmentés

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lesmiserables
2024. február 09. 12:57
Úgyis kint lesz. Ismerjük már az orbáni igazságszolgáltatás. Nagy felhajtás a médiában hogy itt van előzetesben meg minden, aztán szép csöndben majd kiengedik.... Ahogy lenni szokott.
Válasz erre
2
0
lefty67
2024. február 08. 22:10
Szemmel láthatóan megtörték a szörnyű börtönviszonyok! Minek jött ide? Otthon beszélgessen el a Lazio ultrákkal! Az Antifa terrorszervezet! Börtönbe velük!
Válasz erre
5
0
lemez
2024. február 08. 15:06
És mosolyog is hozzá.Nem zavarták mosolyát a poloskák.
Válasz erre
10
0
grammar-nazi
2024. február 08. 13:41
Mi az, hogy "tarsonylemez", baaaaaazmeg?* -- * (Habár a Közlönyben is megjelent így, de szerintem akkor sincs ilyen.)
Válasz erre
0
8
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!