Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergely világa a hazugságcunami

2024. január 31. 16:51

A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés ülésén elismerte, hogy hibáztak a járatritkítások kommunikációja kapcsán.

2024. január 31. 16:51
null

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén üdvözölte Lázár János építési és közlekedési miniszter valamint Karácsony Gergely főpolgármester új, átfogó megállapodását a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés viszonyának rendezéséről – számolt be a közgyűlésen történtekről az mti.

A testület határozatban mondta ki: egyetért azzal, hogy a Budapest-bérlet változatlanul érvényes maradjon a főváros egész területén a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) mellett a MÁV-Start, a Volánbusz és a MÁV-HÉV járatain is, valamint a Pest vármegyére váltott havi bérlet, illetve a havi országbérlet március 1-től a BKK járatain is érvényes legyen.

A közgyűlés egyetértett azzal is, hogy március elsejétől a teljes árú havi Budapest-bérlet ára  9500 forint helyett 8950 forintra csökkenjen.

Békák, gombák, patkányok

A fővárosi Fidesz-frakció vezetője, Wintermantel Zsolt később újságíróknak nyilatkozva szintén örömét fejezte ki a megállapodás miatt, s mint fogalmazott 

örül, hogy a főpolgármester „nem baltázta el", és elfogadta a kormány kedvező ajánlatát, ami rendkívül előnyös a budapesti és az agglomerációs utazóközönségnek is.

Ugyanakkor azt kérte, a főpolgármester „nagyobb szerénységgel" nyilatkozzon erről, mert Karácsony Gergely a 2019-es programjának megvalósításaként beszélt a megállapodásról, miközben tavaly decemberben még „semmilyen fogalma nem volt" arról, hogy lesz-e egységes bérletrendszer.

Wintermantel napirend előtti felszólalásában a bejelentett, majd visszavont járatritkítás miatt viszont keményen bírálta a főpolgármestert. Mint fogalmazott, Karácsony Gergely világát folyamatos hazugságok jellemzik. 

Újabb és újabb hazugságok, főpolgármester úr, ez az ön világa, az őszintétlen beszéd, a hazugságcunami.”

Elmondta, Karácsony Gergely, lenézve a budapesti utazóközönséget, azt állította, azt hazudta, hogy nincs járatritkítás. Az erről szóló kijelentéseit pedig azután tette, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) „az éj leple alatt, suttyomban” járatritkításokat vezetett be.

A főpolgármester később menetrendi átcsoportosításról kezdett el beszélni, majd egy hét után visszavonta a nem is létező járatritkítást – fejtette ki a kormánypárti politikus, s úgy folytatta: „milyen érdekes evolúciója ez a hazugságnak", ismerős lehet a „dollárbaloldal támogatási sztorija" kapcsán.

„Nem a békákat kell megkérdezni a mocsár lecsapolásáról”, „trágyával etetett gombák",patkányok", – így vélekednek önök a választókról – mondta Wintermantel Zsolt, hozzátéve: 

ez Karácsony Gergely világa, ebben érzi jól magát.


 A frakcióvezető szerint ezután teljesen érthető, hogy Karácsony Gergely miért hagyja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezetői pozíciójában Walter Katalint, aki – mint mondta – „nemes egyszerűséggel vágásérett hálaadási pulykáknak nevezi a budapesti utazóközönséget".

Ez nem egy baki, ez maga az a szemlélet, amit önök képviselnek

– tette hozzá a politikus.

A főpolgármester beismerte a hibát

Karácsony Gergely reagálásában arról beszélt, a BKK részletesen elemzi az utazási adatokat és ez alapján hozott döntést, de a társaság hibázott, amikor ennek kommunikációját nem tervezte meg. Kiemelte: összességében a kapacitás bővítésérről és egy jó menetrend kialakításáról szólt a javaslat.

Elmondta, azért kérte a BKK-tól, hogy vonja vissza a menetrend módosítására vonatkozó javaslatát, mert a bizalom újraépítése önmagában fontosabb mint egy szakmailag kimunkált menetrend, amely egy felmenő rendszerben új viszonylatok kialakítását is tartalmazta volna. Karácsony szerint Walter Katalin elhíresült mondata nagyon rossz mondat, ugyanakkor nem gondolja, hogy ez felülírja három év jó munkáját.

A főpolgármester felszólalását a Fidelitas akciója egy rövid időre megszakította. Az aktivisták egy molinót tartottak fel, amelyen Gyurcsány Ferenc DK-elnök és Karácsony Gergely arcképe volt látható a Lánchíddal a háttérben, és az volt olvasható rajta: „Kinek jutott a 1,5 milliárdos hídpénz-mutyiból?"

A Fidesz fővárosi szervezete ezzel együtt üdvözölte, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálja a Lánchíd felújítását. Wintermantel Zsolt azt mondta bízik abban, hogy eredményesen ki fogják vizsgálni az ügyet, és megállapítják „a teljes láncolatot, hogy a számlagyáron keresztül hová és kihez jutott a pénz".

A közgyűlés tárgyalt a teherforgalmi behajtási díj eltörlésére vonatkozó fővárosi kormányhivatali felhívásról is, amelyet határozatban utasított el. 

A 17 igennel, 9 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadott előterjesztés szerint ugyanis a fővárosi önkormányzat jogosult volt a szabályozás megalkotására.

Az ügy előzménye, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala a főváros közigazgatási területén a teherforgalom közlekedésének szabályozásáról szóló 2011-es rendelet vizsgálata során megállapította, hogy jogszabálysértő annak a behajtási hozzájárulási díj megfizetését előíró, valamint a behajtási hozzájárulás költségtérítésére, továbbá a regisztrációs költségekre vonatkozó része.

Ezért 2023. november 20-án törvényességi felhívással fordult a fővároshoz.

Nyitókép forrása: Fidelitas

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
states-2
2024. január 31. 20:52
Miközben manifeszt hazudik, ártatlan pofával vigyorog hozzá. Ez Karógeri sikereinek titka. Legalábbis a fővárosi tompaagyú választóknál. És ez a korláta is, mert ezt már országosan nem lehet eladni, különösen Orbán ellen, ezért is vetette tavaly magát a villamos elé, és szabadította inkább szövetségeseire a futóbolond Makizajt.
altercat1
2024. január 31. 19:38
A hídpénz szedésnek régi hagyománya van... Nna!
chief Bromden
2024. január 31. 19:18
A rikkancs világa mostanában egy nonstop farsang. Fő-polgármesternek öltöztetik.
letsgobrandon-2
2024. január 31. 18:23
Mennyibe fájt a Bimbó utcán az új Apró Villa ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!