Tavaly december óta újra a Karinthy Színházban rendez Verebes István. Fejes Endre művét, a Vonó Ignácot vitte színpadra, a premier estéjén pedig a teátrumban megnyílt az első önálló kiállítása is. A rendezőt ennek kapcsán kérdezte a Blikk, aki az interjúban elmondta, hogy bár 120 előadást rendezett életében, „óriási kockázat volt elvállalnia ezt a munkát”.
„Józsefvárosnak van egy olyan társadalmi populációja, ami egészen különleges, egy más szemlélet. Akik ott élnek, egészen különös egyveleg: értelmiségi, proli, vagány, cigány, zsidó, akik ott teljesen másként látják a történelmet, a társadalmi mozgást. Fejes Endre pedig tökéletesen kiszűrte ebből azt a nyelvet, azt a költészetet, ami a kortársai között alig-alig felfedezhető. Úgy, ahogy Fejesnél, nem beszélnek az emberek: úgy a lelkük, a látásuk, a vágyaik beszélnek. Mindezt hitelessé tenni a színészek számára részemről nagyon kockázatos, de élvezetes feladat, ahogy részükről is nagy kihívás.