A magyar kormány régóta kongatja a vészharangot
Magyarország tovább fog dolgozni egy erős, versenyképes Európáért, a békéért és az illegális migráció megfékezéséért.
A szociológus ismét félelmetes eszmefuttatást produkált.
Vásárhelyi Mária szociológus volt a Klubrádió Reggeli személy című műsorának vendége. A beszélgetés természetesen leginkább a jelenlegi rendszer ekézésben merült ki, a szociológus egyebek mellett arról beszélt, hogy a hétköznapi problémák, így például a fogyasztás radikális visszaesésének elfedésére mennyire jól alkalmazza a kormányoldal az általa kitalált „morális pánikot”, amely mindig egy nagyobb veszéllyel fenyeget, minthogy az emberek azzal foglalkozzanak, mennyibe is kerül a kenyér.
Szóba került a múlt, amelynek kapcsán Vásárhelyi azt ecsetelte, hogy az elmúlt 100-150 évben egyfajta nemzeti gőg volt ránk, magyarokra jellemző, ezért nézzük le a körülöttünk élő országokat, akik egyébként folyamatosan lehagynak minket.
Ezt a nemzeti gőgöt pedig szerinte a kormány nacionalista dumájával lehet tovább csiholni.
Vásárhelyi úgy látja, a társadalom döntő többségének nem fontos, honnan tájékozódik, az utazás is nagyon keveseknek adatik meg. A döntő többség soha nem utazik el külföldre.
Ez a kormány pedig kifejezetten örül annak, ha elmennek innen azok az emberek, akikben van igazán ambíció, akik tehetségesek, van igényük a szabadságra, a nyugati életformára, folytatta később.
A sajtót illetően pedig nem szabad szerinte elfelejteni, hogy a lakosság jelentős része funkcionális analfabéta, az olvasás is hatalmas erőfeszítést jelent nekik. A nyelvtudás tragikusan alacsony szintje is ennek a hatalomnak a malmára hajtja a vizet, amelyet egyébként nem érdekel, hogy mi lesz a következő generációkkal, de ma sem érdekli őket a magyar társadalom egészének a helyzete,
mert egyetlen dolog motiválja őket, minthogy saját hatalmukat bebetonozza
– fejtette ki a szociológus. Szerinte, ha a jelenlegi rendszer bukása után nem történik meg a vagyonelszámoltatás és a számonkérés, akkor tényleg vége ennek a társadalomnak. Majd megemlítette, hogy a magyar társadalom soha nem nézett szembe által elkövetett bűnökkel. Mindig másokra hárította a felelősséget.
A teljes beszélgetést itt nézheti meg:
Nyitókép: Klubrádió/YouTube