Ujhelyi szerint „káros” Magyarország számára, ha szuverén nemzetállam akar lenni

2024. január 27. 09:40

Az ellenzéki politikus úgy látja: a Fidesz „nemzetállami” víziója, bár valóban szépen és patrióta módon hangzik, valójában kivitelezhetetlen.

2024. január 27. 09:40

„Orbán erős nemzetállami víziója gyengíti a magyar nemzet érdekeit” – címmel jelent meg véleménycikk Ujhelyi Istvántól az Indexen, amelyben a szocialista politikus mélyebben is elemzi a kormányzópárt magyar nemzeti érdekeket előtérbe helyező politikájáról.

Ujhelyi szerint káros a szuverenitás

A magyar kormány szuverenitásra való törekvése kapcsán Ujhelyi például elmondta, szerinte azzal „a gond az, hogy a Fidesz »nemzetállami« víziója, bár valóban szépen és patrióta módon hangzik, valójában nemcsak hogy kivitelezhetetlen, 

de ráadásul a magyar nemzet szempontjából tulajdonképpen még káros is.” 

Az EP-képviselő szerint ugyanis vannak „ésszerű kompromisszumok” és „kötelezettségek”, amelyek „nem csak minket kötnek”. Mint fejtegette: szerinte „a Fidesz európai koncepciójának legnagyobb tévedése ugyanis valójában az, hogy túl sikeresnek látja saját kuruckodó politikáját”.

A politikus szerint

A NER kuruckodása csak azért és addig eredményes, amíg mások tartják magukat az elvekhez és törvényekhez.” 

***

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 218 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
polárüveg
2024. március 07. 09:49
Ha Újhelyi úr szerint Magyarországnak káros a patrióta szuverenitás Magyarországnak, akkor hasonló módon vajon Újhelyi úrnak is káros a jelenlegi szuverenitása? Végül is az általa javasolt módon lehetne számára is ésszerű kompromisszummal korlátozott, mondjuk szobafogság formában. Ja, ez mégse lenne számára jó. Magyarországnak se lenne jó szuverenitáscsökkentés.
Válasz erre
0
0
evpus
2024. január 27. 18:39
Ti vagytok a kártékonyak!
Válasz erre
0
0
ekeke1
2024. január 27. 16:56
nzoltan818 "Ha Magyarország valóban egy szuverén állam lenne, akkor a lisi-bolsi-komcsi-stb. soknevű, de hasonszőrű hazaárulóknak és idegen ügynököknek elfogyna a levegő és vagy elmenekülnének, vagy könnyen a jól megérdemelt büntetést kapnák" Ne tessék álmodozni.Pl a hazai judeobolsevizmus odáig fejlődött 1945 és 2024 között eltelt röpke 79 alatt hogy zászlóvivői még a Szemlőhegyi lakcímüket sem változtatták meg... Eljutottak ezalatt a moszkovita apró klein antaltol a brüsszelita onokáig..
Válasz erre
1
0
Sanyi72
2024. január 27. 16:00
Te alkoholista faszkalap! Miért kellene behódolnunk? A nagy közös európának eddig is csak lerabolható gyarmatnak kellettek a keleti országok! Mi változna,ha megadjuk magunkat? Erre válaszolj,te korrupt gazember!
Válasz erre
1
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!