Töltőállomást mókolt magának egy pesti autós, nem lett jó vége

2024. január 30. 09:41

A népharag azonban gyorsan utólérte.

2024. január 30. 09:41

Fokozatosan sajátított ki magának egy parkolóhelyet Budapesten egy, a VII. kerületben élő taxisofőr:

töltőpontot alakított ki Kia Niro típusú elektromos autója számára – saját kezűleg.

Az esetre A járda a gyalogosoké civil szervezet hívta fel a figyelmet, de mint azt a vezess.hu írja, „a lavinát egy erről szóló Reddit-bejegyzés indította el”.

Mint a bejegyzésben írták, saját kezűleg zöldre festette a parkolóhelyet, gyalogosokat akadályozó kábelcsatornát tett a járdára, és még egy saját „várakozni tilos” táblát is kitett. Tette mindezt úgy, hogy 

onnan öt méterre hivatalosan kijelölt elektromosautó-töltő is található.

Gyorsan léptek a hivatalos szervek

A vezess.hu ismertette, hogy bár még 24 óra sem telt el azóta, hogy nyilvánosságra került, mit csinált a taxis, úgy tűnik, a hivatalos szervek is léptek. A hétfő reggeli hozzászólások alapján azóta visszafestették fehérre a parkolóhelyet és a dugaljt is leszerelték a kapu mellől.

A lap emlékeztetett, hogy egy előírás alapján szabálytalan így tölteni a villanyautókat, az ugyanis kimondja, hogy „elektromos berendezéseket közterületen csak az illetékes szakhatóság engedélyével lehet használni”

Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb gyártó egyáltalán nem ajánlja a házi megoldásokat: 

amellett, hogy megtörhet a kábel, a nagyfokú áramerősség huzamosabb idő után rövidzárlatot eredményezhet 

– tették hozzá.

Nyitókép: A járda a gyalogosoké Facebook-oldala

 

 

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jott_a_csosz
2024. február 01. 16:12
már megint sikerült valakit feljelenteni. ez aztán a fogás:)) éljenek a nyilas/ávós házmesterek.
gegrolla
2024. január 31. 17:28
Hihetetlen, bzmg, hogy miket engednek meg maguknak egyesek...
SzkeptiKUSS
2024. január 30. 16:13
Képzelj el ugyanabban a háztömbben még másik ötöt, aki szintén így oldja meg! Bangladesben elmegy /lehet, hogy ott sem/, nálunk nem igazán!
egy genetikusanalattvaló
2024. január 30. 15:27
"ördöngös pepecselés én semmi tragikusat nem látok az esetben talán azt hogy egyenlőbbnek képzelte magát az egyenlőknél, ezért minden szabályt áthágva valósította meg önmagát(amúgy ránézésre szerintem műszakilag jól)" Műszakilag sem jó. A kapualjban a csapfedeles dugalj, fotó alapján, 3x1,5mm2 fehér kábellel kivezetve nem elegendő 16 Amper terhelésre. A fekete, valószínűleg gumikábel, már 3x2,5 mm2 elegendő. Mechanikai védelme a járdán megfelelő. Viszont közterületi járda felületén állandó kiépítésű kábel átvezetés nem létesíthető. A közterületen, bárki számára hozzáférhetően a lengődugalj balesetveszélyes. Ezek mellett számtalan egyéb részletet nem tudunk megítélni. Túláramvédelem? Érintésvédelem? A létrás, hosszabbítós megoldás is hajmeresztő. A pofakönyves kommentelők balkánoztak is. Láttam én pedig nem balkáni helyen, Zürich belvárosában is Teslát tölteni hosszabbítóról. Igaz, ott nem volt járdán átvezetve a kábel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!