A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének adatai alapján elmondható, hogy durva visszaesés van a használt személygépjárművek esetében is, ennek mértéke nagyobb, mint az új autók esetében. A szervezet elnöke ezt a gazdasági helyzettel magyarázza, valamint azzal, hogy jelentősen emelkedett a forint-euró árfolyam is. Utóbbi azért érinti így a piacot, mert a kereskedők nagy része Nyugat-Európa különböző államaiból szerzi be az autókat, melyeket a placcon el tud adni és értelemszerűen a rossz euróárfolyam felveri az árát az autóknak.
Knezsik István levelében kiemelte, régóta trend, hogy a behozott autók száma meghaladja az új autókét, ezzel is magyarázható szerinte, hogy folyamatosan nő a hazai autópark átlagéletkora.
Fontos kihívás a jövőre nézve ennek a trendnek a megfordítása”
– szögezte le.
Mit hoz az idei év?