Így jártunk: Putyin nem küld karácsonyi üdvözletet a barátságtalan országoknak
Kivételek azért lesznek, és az ukránoknak is gratulál az orosz elnök!
A hivatásos taxisok mellett előjöttek az ügyeskedők is, akik ilyen-olyan módszerekkel próbálták meglovagolni a hatalmas tömeg adta lehetőséget.
Az év utolsó napja híresen sűrű a taxisok számára, nem hiába ez az a pont, amikor a szakmát űző sofőrök szinte mindegyike kint van az utakon, ugyanis ilyenkor akkora túlkínálat van az utasokból, amit szinte képtelenség kiszolgálni.
Amennyiben ön is megpróbált szilveszterkor taxit fogni, nem az ön készülékében van, ha nem sikerült. Bár Budapesten több mint ötezer taxis tevékenykedik és legnagyobb részük dolgozott is, ám a megnövekedett fuvarigényt szinte képtelenség volt kielégíteni.
Ezt a sokszorosára emelkedett utasszámot nem meglepő módon az összes taxis megpróbálta kihasználni, ugyanis ilyenkor egységnyi idő alatt akár az átlag estéken tapasztaltak két-háromszorosát is meg lehet keresni, ugyanis két fuvar között nem lesz üresjárat.
A különböző taxitársaságok mellett az utakon voltak az úgynevezett hiénataxik is. Bár ugyanazon jogszabályok vonatkoznak rájuk is, azaz többek között sárgára fóliázott autóval kell az utakat bonyolítaniuk, azonban ők nincsenek leszerződve egy társasághoz, csak úgy tudnak utast fogni, ha azok leintik őket vagy a droszton beszállnak hozzájuk.
Természetesen ebből még nem következik, hogy ők illegális tevékenységet végeznének, de a köznyelv szerint közöttük van a legtöbb olyan taxis, amelyik igyekszik különböző ügyeskedéssel még nagyobb bevételhez jutni.
Megkerestük a BKK-t, tartottak-e ellenőrzéseket az újév során és ha igen, azok milyen eredménnyel zártultak. A fővárosi közlekedési vállalat egy január 3-i közleményüket küldte át, melyben arról számoltak be, hogy legutóbb december első felében voltak a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal és az ellenőrzésre jogosult hatóságokkal közös taxiellenőrzések.
Az ünnepi időszakban beérkezett panaszügyek feldolgozása folyamatban van”
– tették hozzá.
A BKK sajtóosztálya hozzátette, a közös razziák idén is folytatódnak, emellett a BKK folyamatosan ellenőrzi a Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxikat, illetve az engedéllyel vagy engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző járműveket.
A fentebb említett december eleji razzia során a vizsgálatok a Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxik, illetve az engedéllyel vagy engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző járművek közös ellenőrzésére terjedtek ki.
Az akció keretében tavaly 25-ször szerveztek taxiszolgáltatás-ellenőrzést, ezalatt csaknem 2500 járművet, illetve 2600 személyt ellenőriztek”
– közölték.
Hogy pontosan hány taxis és őket pontosan mivel is büntettek meg, nem adtak tájékoztatást. Egy közös adatsort adtak csak ki, mely szerint a 2023-as közös buszsáv-, járat és taxiellenőrzések során a rendőrök összesen 69 személyt fogtak el és 36-ot előállítottak; 17-szer büntetőfeljelentést, 93-szor szabálysértési feljelentést tettek; 782 esetben helyszíni bírságot, 204-szer közigazgatási bírságot szabtak ki.
A bírságok összege eléri a 30 millió forintot”
– tették hozzá.
A nyitókép illusztráció. Fotó: Mehmet Yilmaz / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP