Léna belép egy edzőterembe, és rögtön megakad majd a tekintete egy vágott arcú macsón, aki éppen egy másik pasast püföl kegyetlenül a ringben. Osztja is, kapja is. Nesze, nesze! Fel van repedve a szemöldöke, és a vér a szemébe csorog. Nem úgy tűnik, mint aki ettől túlságosan megilletődött. Zavarja persze, alkarjával néha letörli, de közben egyre fürkészi az ellenfelet, lesi a gyenge pontot, próbálja tetten érni a szándékot egy-egy szemvillanásból. Na igen, ez férfi. Nem mintha Léna szeretné a párkapcsolati kegyetlenkedést. Az olyan pasas, aki a kedvesét bántalmazza, egy marék takony, ki kell csapni az útfélre. Milyen ember már az, aki kiszolgáltatottakon éli ki magát?
Kössön bele valami kopasz nagydarabba, ha emberkedhetnéke támad… Nem, Léna olyat keres, aki képes dönteni, akinek van egyensúlya, aki biztonságot ad, aki nem menekül ki a karcos helyzetekből. Aki nem bűzgörény ugyan, és nem csak sátoros ünnepen fürdik, de azért képes megizzadni a céljai érdekében, nem derogál neki egy szöget beverni, kedvesét könnyedén felkapni, mint a pelyhet, mielőtt össze-vissza csókolgatná. És hosszú, nyugodt estéken részletekbe menően elmeséli azt a kegyetlenül szomorú múltat, melyből felegyenesedve odáig jutott, hogy immár a maga ura.”
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay