Három ok, amiért Meloni felhívta Orbánt

2024. január 31. 17:35

Kötter Tamás szerint a hazaáruló bürokraták bármikor térdre tudják kényszeríteni az olasz kabinetet.

2024. január 31. 17:35

Hivatalos Facebook-oldalán jelentkezett Kötter Tamás író, aki szerint három tanulsága is van annak, hogy Giorgia Meloni felhívta Orbán Viktort, amiért szerintük nem megfelelőek az antifa-támadások miatt fogva tartott olasz elkövető körülményei.

Az író által megfogalmazott három ok a következő:

„–  Az első, hogy a globalista lobbi milyen mélyen fonódik össze a szélsőséges, eszközeiben gusztustalanul agresszív antifával. 

– A második: az EU bürokráciát úgy átszőtte a Soros-hálózat, hogy az ócska politikai céljainak érdekében, ha kell zsinóron rángat megválasztott politikusokat. Jó példa Olaszország, amelynek olyan magas az eladósodottsága révén a kitettsége az Európai Központi Bank irányába, hogy a hazaáruló bürokraták bármikor térdre tudják kényszeríteni az olasz kabinetet. Érdemes felidézni, ahogy Von Der Leyen a választások előtt megfenyegette az olasz választókat, hiszen ezt az ígéretét váltja most be.

– A harmadik: nemzeti szuverenitás fontos része a saját monetáris politika, amit jól láthatóan nem szabad feladni.”

„Jó látni, hogy bármekkora is a globalista nyomás, Magyarország a mi otthonunk és itt nem fognak szélsőbalos agresszorok kényük és kedvük szerint emberekre támadni a nyílt utcán!” – zárta bejegyzését Kötter Tamás.

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2024. január 31. 19:59
...
5m007h 0p3ra70r
2024. január 31. 19:50
Egy ok: Dinnyés nem tudja, hogy az elkövető ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvenyben. Németország is körözteti óket. Az kettő.
Laszlo63
2024. január 31. 19:39
Fico beteg, Meloni felhivja Orbant, az uzenet az hogy nem fogunk támogatni. Egyedül maradtál. (Nehéz nap lesz holnap, vagy így vagy úgy de mindenkeppen a vérünket akarják.)
Agricola
2024. január 31. 19:38
Szomorú és etikátlan, hogy egy volt fogvatartott által elmondottakat készpénznek vesszük, és ezek alapján indít támadást a sajtó egy része. Viszont aki csak a hazugság sajtót közvetítésével juthat hírekhez, az azt hiheti, hogy az a valóság. Melonit is ezekkel a hazugságokkal etették, ezért tisztázta a helyzetet Orbán Viktorral beszélgetve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!