Elvették a jogosítványát, ezután rendezett ámokfutást egy férfi Tapolcán, még a rendőröknek is nekiment (videó)

2024. január 19. 22:53

Csodával határos módon személyi sérülés egyik balesetnél sem történt, az anyagi kár azonban meghaladja a 10 millió forintot.

2024. január 19. 22:53
null

Vádat emelt a győri ügyészség azzal a férfival szemben, aki személygépkocsival, majd egy tehergépkocsival ámokfutóként közlekedve többek életét veszélyeztette és több autót is megrongált Tapolca környékén három évvel ezelőtt.

A vádirat szerint az ötvenes éveiben járó férfi 2021 áprilisában a Káli-medencében személygépkocsival közlekedett, amikor egy őt előző autónak – ráhúzva a kormányt – szándékosan nekiütközött úgy, hogy a leszorított gépkocsi az árokba hajtott, majd felborult. 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb

Von der Leyen retteg: azonnal beszélni akar Zelenszkijjel, a tét nem is lehetne nagyobb
Tovább a cikkhezchevron

 

A férfi vezetői engedélyét a rendőrök a helyszínen azonnal elvették.

Ennek ellenére indult útnak ugyanazon a napon egy kisteherautóval, ám Tapolcán – a forgalom miatt feltorlódott kocsisort látva, azt kikerülve – áttért a menetiránnyal ellentétes sávba, majd egy szembejövő, a továbbhaladását akadályozó személygépkocsinak többször nekiütközött. Ezt követően egy gyalogátkelőhely előtt álló járműnek ment neki, ahonnan szintén megállás nélkül hajtott tovább, majd a záróvonalat átlépve kezdett előzésbe, miközben az előzött jármű oldalának ütközött. A vétlen autós megpróbálta megállítani az ámokfutót, de ez nem sikerült, a férfi újból ráhúzta a kormányt és nekihajtott.

Az ámokfutó ezt követően visszafordult, és kidöntött több közlekedési lámpát.

De itt sem volt vége a történetnek: a férfi visszaért az egyik balesetének helyszíneléséhez, ahol az álló kocsisort akarta kikerülni. A rendőrök meg akarták állítani, ám ő kivonta magát az intézkedés alól, és – a sebességét növelve – az autóját a rendőrök felé kormányozta, majd a szemközti sávon keresztül felhajtott a bal oldali útpadkára azért, hogy a helyszínelő rendőröket elüsse. Utóbbiak a balesetet úgy tudták elkerülni, hogy elfutottak a gépkocsi elől. Az ámokfutót végül egy szemből érkező járművel történt frontális ütközés állította meg.

Az ámokfutót most  több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, közúti veszélyeztetéssel, rongálással és cserbenhagyással vádolják. Egyébként csodával határos módon személyi sérülés egyik balesetnél sem történt, az anyagi kár azonban meghaladja a 10 millió forintot.

Nyitókép: képernyőmentés

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett

Magyar Péter csúnyán lebukott: az első perctől színjáték volt, amit Ukrajnával tett
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
galancza-2
2024. február 06. 22:41
majdnem 3 éve történt, és most van vádemelés.......a jogszolgáltatási patkányok szarják szájba magukat,és b@sszák meg ezt a sofőrt a ravatalon
Válasz erre
0
0
palinka-0
2024. január 20. 20:28
nem kellett volna idegállapotban hozni , a felbújtók a felelősek
Válasz erre
1
0
nempolitizalok-0
2024. január 20. 17:03
Ez rendesen elrendezte a jövőjét. A vállalkozása, ingatlanai elmennek a kártérítésre, ő pedig a sittre. Ideges típus. A sitten le fogják szedálni.
Válasz erre
1
0
letsgobrandon-2
2024. január 20. 12:54
bezzeg az USA-ban szitává lőtték volna
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!