Donáth Anna: A NER leváltását nem bízhatjuk a 2010 előtti világ árnyaira

2024. január 28. 17:51

„Nem mindegy hogy milyen minőségű és összetételű ellenzék áll szemben a kormánnyal önkormányzati szinten sem” – fogalmazott.

2024. január 28. 17:51

A Momentum Mozgalom vasárnap Budapesten tartotta tisztújító küldöttgyűlését. Az elnöki pozícióba visszatért Donáth Anna beszédet mondott a gyűlésen.

Az Index tudósításából kiderült, hogy a pártelnökké választott Donáth Anna elmondta, nehéz hónapok elé néznek, majd világossá tette, hogy nem állna a színpadon, ha nem tudná, hogy a Momentum nem lenne megingathatatlanul erős hittel rendelkező közösség.

„Sokszor sokan megkérdezik, mitől momentumos a momentumos? Teljesen egyértelműen van egy dolog, ami megkérdőjelezhetetlen: a szabadság iránti elképesztő elkötelezettségünk, vágyunk, hitünk” – fogalmazott Donáth Anna.

Donáth Anna szerint az ő politikai közösségük az, akik nem tesznek különbséget ember és ember között, ők azok, akik hisznek az emberi méltóság mindenek feletti tiszteletben tartásában. 

Donáth elmondta, hogy a pozíció nem jelent neki semmit, „ez egy eszköz számomra, eszköz minden momentumos számra, hogy kiállhassunk azok mellett, akiknek az emberi méltóságába beletipornak, akiknek a szabadságát megkérdőjelezik”. Elmondta, hogy az ő politikai közösségük szembeszáll azokkal, akik mások felett uralkodni akarnak, és fellép mindenfajta korrupció ellen.

A politikus szerint a mai Magyarországon sokan szorongásban élnek, mert egymás szabadságának tisztelete helyett az erő imádata került a középpontba, „demokrácia helyett tekintélyelvűség, nyitottság helyett bezárkózás, elfogadás helyett intolerancia, a környezet védelme helyett jóléti sovinizmus”. 

Donáth Anna a Fidesszel kapcsolatban elmondta, hogy ma a fideszesek azok, akik leginkább szembe fordultak Bibó életművével, és egy populista jobboldali politikai közösség lettek, hozzátette: „óceánnyi távolságra vannak attól, amit Bibó valaha gondolt”. Donáth szerint 

a Fidesz „nem egyszerűen a liberális értékekkel fordult szembe, hanem elárulta azokat, akiknek a képviseletére szerződtek”.

A Momentum EP-képviselője azt is elmondta, hogy a gyűlölködésre és a félelemre épülő populizmus globális kihívás jelenleg, ugyanis a populisták gyűlöletből építenek hatalmat. 

A nyári választásokkal kapcsolatban elmondta: „Alig több mint négy hónap múlva EP-válaszátok lesznek, szögezzük le, ezen a választáson nem a kormány leváltásáról fogunk dönteni, de ezen a választáson dől el az is, hogy képesek leszünk-e az EP-ben korlátozni a kormány túlhatalmát. A nemzeti parlament szerepe egyre inkább formális, uniós eszközökkel lehet egyensúlyt teremteni. Ezért nem mindegy, hogy kik kapnak bizalmat Magyarország képviseletére, 

ezért szeretnénk folytatni azt a munkát, amit eddig is csináltunk”.

Ezt követően leszögezte, hogy az a céljuk, hogy „amíg korrupt kormány van, az európai forrásoknak közvetlenül kell megtalálniuk azokat, akiknek ez a pénz jár”, és szeretnék a digitális átállás előmozdítását is segíteni. Ezt követően az akkumulátorgyárak kérdésére is rátért. Elmondta, hogy az akkumulátorgyárak jelentette veszélytől is uniós eszközökkel lehet megvédeni a magyar embereket.

Donáth Anna az ellenzéki együttműködéssel kapcsolatban így fogalmazott: „Nem mindegy hogy milyen minőségű és összetételű ellenzék áll szemben a kormánnyal önkormányzati szinten sem. Arra kérjük a felhatalmazást, hogy megszervezhessük a NER leváltására alkalmas, legalkalmasabb ellenzéket. Nem bízhatjuk ezt a feladatot a 2010 előtti világ árnyaira”.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
YouTubeRight2Laugh-Tamas
2024. január 31. 04:11
Lehet régi az összeállítás, de több minden benne van, s mások is átvettek: Momentum a “hazafi-párt” kezdete https://youtu.be/fniV7P_Irn8 Majd fog készülni egy folytatás is! A hozzájuk hasonlóknak az a “dolga”, hogy ellenünk beszéljenek! Nem szabadna tovább hagyni az ilyen nemzettelen világpolgárokat! Az a szerencse, hogy hihetetlenül egyszerűek, érdemes Tompos elvtárs zagyvaságát meghallgatni egyszer-kétszer👍
nzoltan-818
2024. január 30. 23:44
Ha jól számolom, ti Momentumosok, a megboldogult SZDSZ 5 + 1/2 ed, sorra elbukot ,félresikerült reinkarnációs kísérlete vagytok. Ennyi próbálkozás után, bármilyen új névvel és állarcal is jelntek meg, hamar leleplezödtök és végre megérthetnétek, hogy Magyaroszágon a budapesti Nagyköruton kívül ti nemkívánatosak vagytok még a külföldről kapott milliárd dollérokért sem. Ne álmodozz Annácska, ti csak idegen hatalmak brutális beavatozásával, a hazai válastó plgárok akarata ellnére kerűlhetnétek a hatalomba.
2024. január 29. 19:54 Szerkesztve
"ezért szeretnénk folytatni azt a munkát, amit eddig is csináltunk" Na ez a probléma épp. Mi meg ezt nagyon nem szeretnénk. Jobban kedveljük a nemzeti parlamentet.
lacika-985
2024. január 29. 17:36
Magyarországon nincsen ellenzék , itt halálos ellenségek vannak ... Akiket bármilyen eszközzel el kell távolitani a közéletből mert ha nem megteszik ők velünk ..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!