Itt a legfrissebb közvélemény-kutatás: így áll most a Fidesz és a Tisza Párt

Továbbra is zajlik a közvélemény-kutatások „háborúja”, utánajártunk, mekkora a valós különbség a Fidesz és a Tisza között.

„Kitiltottak a saját szülővárosomból!” – írta a Megafon munkatársa közösségi oldalán.

Bohár Dániel közösségi oldalán tette közzé, hogy szülővárosában, Marcaliban a jobboldal idén induló polgármester-jelöltje meghívta egy beszélgetésre, amit hatalmas megtiszteltetésnek nevezett. „Otthon találkozni a városom lakóival felemelő” – írta Bohár közösségi oldalán. A Megafon munkatársa azt írta, a terv az volt, hogy az estet a Korzó nevű önkormányzati intézményben tartják meg, azonban a baloldali városvezetés jelezte, hogy nem engedik be őket oda.
Az indoklás annyi volt, hogy „nem.”
– írta Bohár, aki szerint a döntéssel az egyik probléma az, hogy „az intézményt azoknak az embereknek az adójából is tartják fenn, akik eljöttek volna meghallgatni.” Az ügy úgy ért véget, hogy a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület adott helyet az eseménynek.

Nyitókép: Facebook