Mint ismert, a BKK-járatritkítása miatt január 19-étől a hétfői és a pénteki napokon csúcsidőben több sűrűn közlekedő járat menetrendje változott meg. Információik szerint több olyan járatot is érint a változtatás, ahol 12-15 percesek a követési idők.
Walter Katalin vezérigazgató szerint azonban az ügyben társadalmi egyeztetésre csak akkor lett volna szükség a mostani intézkedést megelőzően, ha járatok szűntek volna meg, vagy ha hálózati átalakítást hajtottak volna végre – írta meg a 24.hu.
Október 26-án ugyanakkor egyeztettek a Közlekedő Tömeg képviselőivel – erről a szervezet azt állította, hogy ez nem igaz –, majd másnap a VEKE és a Magyar Közlekedési Klub vezetőivel. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által szervezett háttérbeszélgetésen Walter úgy fogalmazott, hogy az utasokat ebbe a folyamatba nehéz lett volna bevonni, mert az olyan, mintha
„hálaadás előtt megkérdeznék a pulykát, hogy mi legyen vele”
– fogalmazott a BKK-vezér.