Lánczi András: A Nyugat ma ugyanazért van bajban, mint száz évvel ezelőtt – morálisan erősnek gondolja magát, holott nem az

A nyugati közvélemény mindaddig meg volt győződve morális ítélőképességének a fölényéről, amíg egyedül az orosz–ukrán háborúról kellett véleményt formálnia.

Ezt diktálja a formális igazságosság moralitása és egy történeti analógiára épülő morális felfogás, amely a második világháború balos megítélésében gyökerezik.

Minden analógia különböző fogalmak tartalmi hasonlóságát mondja ki. Ennek több formája lehetséges, amikor például ugyanaz a szó különböző dolgokat jelöl (metafora), vagy amikor oksági összefüggésen alapuló hasonlóságot állapítunk meg, vagy amikor a tartalmi jegyek belső viszonyának részarányos hasonlóságára támaszkodik az analógia – utóbbi azt jelenti, hogy az alárendelt fogalmak mind másképp részesednek ugyanabból a fogalmi tartalomból (például a jó fogalma egyaránt állítható cselekedetről, borról, házról, döntésről, csak más-más összefüggésben, de mindegyik esetben igaz: jó az, ami céljának megfelel). Praktikusan a történelmi analógiával szoktak leggyakrabban élni a médiában.

Pontosabban a nyugati halogatást, a kibékítés politikáját, amely – utólagos okoskodás szerint – felbátorította az agresszort 1939-ben, ahogy most az oroszokat az, ha a Nyugat nem támogatná Ukrajnát. Kérdés, hogy egyetlen hasonlósági elem megállapítása elégséges-e egy mai politikai döntés meghozásához, azaz hogy Ukrajnát feltétel nélkül támogatni kell. 

A modern ideologikus gondolkodás következménye, hogy a sokféleséget egyetlen okra, szempontra, morális és nem morális felfogásra akarják visszavezetni. S ekkor jött a legutóbbi, jelenleg is tartó konfliktus Izrael és a palesztinok legradikálisabb szárnya között. Háború van tulajdonképpen, rövidebb­-hosszabb megszakításokkal, a zsidó állam és a palesztinok között vagy nyolcvan éve.

A nyugati morál megoldhatatlan rejtvénnyel szembesült: vagy kiáll a megtámadott Izrael mellett, hiszen ennek van kellő történelmianalógia-alapú morális oka, vagy a palesztinok mellé áll, mivel Izrael könyörtelen ellencsapással élt, morális nyelven: aránytalan erőt használt a gázai övezet lakossága ellen.

Az analógia mint érvelési-logikai eszköz nem segít a történelmi relativizmus feltételei között. Miért is nem? Mert a történelmi analógiák veszélyes helyzetbe kergetik a modern értelmiségit. Ha ugyanis a történelem az igazság forrása – ahogy a történelmi analógiák sugallják –, akkor maga az igazság óhatatlanul relatív lesz. Nincs parancsoló törvény, csak engedékeny jog, nincs igazság, csak méltányosság.

A jelenségek közti hasonlóságok az ész kerítői, ám az igazsághoz vezető út megleléséhez bátorságra, a történelmi közhelyek elkerülésére és az ideológiai dogmák megvetésére van szükség. Egy európai történeti analógia alkalmazása két testvéri szláv nép konfliktusára, sőt öldöklésére az európai racionalitás felszínes és önző használatát jelenti. 

Izrael esetében pedig az analogikus gondolkodás hiánya ugyanezt jelenti. Ez köti össze a látszólag különböző megítélést: az európai ideologikus gondolkodásmód szép lassan megöli a morális érvelés hasznosságát. A Nyugat ma ugyanazért van bajban, mint száz évvel ezelőtt, morálisan erősnek gondolja magát, holott nem az, csak kereskedelmi-gazdasági gyakorlata és technológiai fejlettsége miatt fölényben van a világgal szemben.

A szerző filozófus.

(Nyitókép: a Wrpost nevű lengyel lap 2022. szeptember 25-ei címlapja, részlet)