A mai eset után egy-két órával kapásból azt mondanám, hogy a két cigány takarítónő képtelen volt kommunikálni

„Amikor beszálltam a kórházi liftbe a harmadik emeleten, már bent volt egy hölgy. Ránézésre, ötven körüli cigányasszony. Köszöntem neki: »Jó napot, kezit csókolom!« Nem válaszolt, mellettem a lift falát nézte. Megkérdeztem, hogy a földszint jó-e, nem válaszolt. Aztán láttam, hogy a földszint gomb már be van nyomva. A földszinten előreengedtem a hölgyet, köszöntem, hogy: »Viszontlátásra!« Nem válaszolt. Így utólag azt mondanám, hogy nem csak, hogy nem volt szemkontaktus köztünk, de igazából rám se nézett. Kicsit félek a jelzőtől, de üres volt a tekintete. Az öltözetéből és a felszereléséből ítélve, a kórház egyik takarítónője lehetett.  

Milyen furcsa, hogy valamikor decemberben már átéltem ezt a helyzetet, akkor egy másik kórház, másik osztályán. A folyosón megállítottam egy kórházi takarítónőt, tőle próbáltam megtudni, hogy merre van az általam keresett szakrendelő. A hölgy egy pillanatra megállt, de nem nézett rám, szó nélkül továbbindult.  

A mai eset után egy-két órával kapásból azt mondanám, hogy a két cigány takarítónő képtelen volt kommunikálni, de ahhoz most nincs kedvem, hogy az okokról elmélkedjek.  

Valamivel több, mint tíz éve egy komoly operáción estem át, és számos tanulsággal gazdagodtam. A legsúlyosabb az volt, hogy napi huszonnégyezer forintért úgy kaptam kétágyas szobát, hogy a másik ágyra, ha akarom, befeküdhetett volna a Havasné. Nem akartam. A szomszéd szobában egy cigányvajda várt a műtétre, ő igényt tartott a felesége támogatására, sőt, a család hét-nyolc tagja rendszeresen az előtérben töltötte az időt. Igyekeztek senkit sem zavarni. A személyzet profi volt, az éjszakákat átbeszélgettem az ügyeletes orvossal, asszisztenssel, de reggelente alig vártam, hogy megjelenjen a takarítónő. Negyven-ötven között lehetett, jókedélyű, beszédes cigányasszony. Tizenöt-húsz percig tartott, amíg rendbe tette a szobámat, közben beszélgettünk erről-arról. 

Mielőtt hazaengedtek volna, egy-két nappal előtte rosszkedvűen kezdett a munkájához. Nem nagyon akarta elmondani, hogy mi a baj, de aztán kiszedtem belőle. Új cég nyerte a kórház takarítására kiírt pályázatot. Az új cég vezetői összehívták a régi cég dolgozóit. Közölték, hogy senkit nem akarnak elküldeni, de… harmadával csökkentik mindenkinek a fizetését. A takarítónő a kérdésemre, hogy mihez kezd, elsírta magát, és megpróbálta széttárni a kezét. A kezéből kiesett a felmosó nyele. Mondtam, hogy: »Bocsánat!«”