Nick Vujicic Budapesten: Novák Katalin és Orbán Viktor a legbátrabb vezetők ma a világban

2023. szeptember 15. 16:50

„Jöjjön létre a konzervatív keresztények globális szövetsége Magyarországgal az élen” – javasolta Nick Vujicic.

2023. szeptember 15. 16:50
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

„Szeretlek!” – kezdte előadását az V. Budapesti Demográfiai Csúcson Nick Vujicic, aki ezen felül magyarul köszönte meg hallgatóság tapsát. A világhírű misszionárius és motivációs előadó arról beszélt, szerb felmenői vannak, így különösen nagy öröm számára, hogy soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Szerbia és Magyarország között, mint most. Azt ígérte, mai beszéde nem egy szokásos Vujicic-előadás lesz, mert az alkalom is különleges. A demográfiai csúcs témájára utalva azt mondta: ez ma a világ legégetőbb problémája. 

Vujicic, aki negyedik alkalommal jár hazánkban, Novák Katalint és Orbán Viktort a mai világ egyik legbátrabb vezetőinek nevezte. 

Előadása elején arról beszélt, hálás a szüleinek azért, hogy Isten szeretetére nevelték és arra, hogy mindig adja a legtöbbet, amit adhat. Az orvosok kevés esélyt láttak arra, hogy életben marad majd a születése után, de szülei keresztény szeretettel igent mondtak az életére, s lám, Isten most őt használja arra, hogy az élet ajándékáról tegyen tanúságot. De felmenőinek korábban is sok viszontagsággal kellett szembenéznie, ez a családi örökség pedig azt tanította neki, hogy Istenbe kell vetni minden bizalmunkat. „Ha olyan országban élünk, ahol nem tekintenek Istenre, egy szörnyű helyre kerülünk” – hívta fel a figyelmet. A világ számos pontján már nem hisznek abban a Mennyi Királyságban, amelyben Magyarországon még igen, mondta és azt kérte, ne pusztán az intellektusra és végképp ne a pénzre alapozzuk világunkat, hanem mindenek előtt Istenre. Arra figyelmeztetett, a pénz és hatalom hajszolása megöli a lelket. 

Azoknak, akik most figyelnek rám Magyaroszágon, azt mondom, ez egy olyan pillanat, amikor tényleg el kell ismernünk azt, hogy a család a biztonságunk kulcsa!” – mondta.

A család a biztonság záloga – nyomatékosította ismét. Igazságosság, becsületesség, együttérzés és béke: ez az a négy alapelv, amelyre fel kell építenünk az életünket – húzta alá Vujicic és azt kérte: mindenki kezdje azzal, hogy saját otthonát építi ezekre az értékekre. 

Istenközpontú család, istenközpontú házasság

„Mennyit beszélgettek a gyermekeitekkel?” – kérdezte meg hallgatóságától, majd rámutatott: a depresszió és a szorongás növekvő mértéke társadalmainkban a technológia gondolkodásunkat átalakító hatására vezethető vissza. Függőkké válunk, eközben pedig olyan folyamatok mennek végbe az agyunkban, amelyek rettentő veszélyesek. Megfogalmazása szerint, „áthuzalozzák az elménket”

Istenközpontú család – nevezte meg a célt, amelyet el kell érni, ehhez pedig az istenközpontú házasságon keresztül vezet az út, hangsúlyozta. Felhívta a férfiak figyelmét a feleségük teljes tiszteletére és arra, mondjanak nemet a pornográfia kísértésére. Azt kérte, a házastársak újra és újra kérdezzék meg egymástól, mi az, amit párjuk szeretne, hogy megtegyenek, de nem teszik. A megbocsátás példaértékű megélésére van szükség a házasságban azért, hogy gyermekeink elé egészséges és jó mintát állíthassunk – mondta Vujicic. 

Azok a családi értékek, amelyek Magyarországon még érvényesülnek, Istenre mutatnak, emlékeztetett. Arról beszélt, hazánkban még sokkal jobban tisztelik Istent, mint például az Egyesült Államokban, majd felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon kívül senki nem segíti a világban az üldözött keresztényeket.

Válságban az amerikai társadalom, támadásban az eltörléskultúra

Amerikában ma félmillió gyermek él az állami gondozórendszerben, a börtönlakók 85 százaléka pedig korábban állami gondozásban volt. Ma is többszázezer gyermek vár arra, hogy örökbe fogadják – mutatott rá egy rendkívüli társadalmi válságra Vujicic. Eközben Afrikában, azokban az országokban, ahol mély istenhit él, a hatalom és pénz útján zsarolják az országok vezetését, hogy olyan intézkedéseket tegyenek, amelyek ellentmondanak az általuk vallott értékekkel – folytatta. 

Én voltam az első, aki tudta, mi az, ha valakit megpróbálnak eltörölni” – mondta Nick Vujicic az eltörlés kultúrájával kapcsolatban, majd a szellemi harcról beszélt, amelynek a végét a keresztények már ismerik, s amely világszerte dúl. 

Saját életútjának állomásait felidézve elmondta: huszonévesen vándorolt Ausztráliából az Amerikai Egyesült Államokba, majd elhívást érzett a Szentlélektől arra, hogy beszéljen az életről, annak értékéről. „Itt az igazságról és az életről van szó a halál kultúrájában” – fogalmazta meg üzenete központi elemét. 

Mint mondta, 48 állam vezetőjével találkozott már zárt ajtók mögött, amikor az ENSZ felkérte egy beszéd megtartására, amelyre nemet mondott. A demográfiai csúcson azonban itt van, mondta, s a szándék tisztaságára utalt. 

„Itt az igazságról és az életről van szó”. Fotó: Mandiner/Földházi Árpád

Felidézte azt az időszakot is, amikor olyan cikk jelent meg róla egy relevánsnak gondolt amerikai lapban, amely arról szólt, hogy ő egy „anti-LMBTQ-ember”. Ezt követően egyfajta „haza terroristaként” bélyegezték meg őt, 2019 áprilisában az FBI házkutatást is tartott nála, befagyasztották a bankszámláit és az állam megtiltotta a számlavezető bankjának, hogy kapcsolatot tartson vele. Később levelet kapott a pénzintézettől (nem nevezte meg, de azt mondta, az egyik legnagyobb bank az Amerikai Egyesült Államokban), amely arról szólt, hogy ellenőrizték őt és közölték vele: nem kívánatos ügyfél minősítést kapott, 30 napja van arra, hogy új bankot keressen magának, vagy elveszíti a pénzét. 

Mindez az USA-ban történt – hangsúlyozta. „Egyszerűen eltöröltek!” – tette hozzá. 

Az eseménysor egyik előzményeként szolgált, hogy – mint mondta – „2018-ban munkatársaimmal rájöttünk arra, hogy szinte minden amerikai bank bébiket gyilkol az abortuszklinikákon keresztül”, azaz érdekelt az abortuszipar sikerében. Ezt követően fogalmazódott meg először egy olyan bank gondolata, ami életpárti, ami ünnepli az életet. 

Bocsánatot kell kérni, újra kell kezdeni

Élesen kritizálta a progresszív vezetésű amerikai államokat, példaként említve Kaliforniát, amelyben szélsőséges abortusztörvényt fogadtak el. Kritikát fogalmazott meg azonban a helyi egyházzal szemben is, amely nem mer erőteljesen felszólalni az élet védelmében, ennek egyik következménye pedig az, hogy a felmérések szerint az abortuszok egyharmadát keresztény nők kérik az államban. (Az Egyesült Államok számos egyházmegyéje és főpásztora ezzel szemben határozottan életpárti és pro-life kezdeményezések lelkes támogatója – a szerk.)

„Azt szeretném mondani Amerika nevében: sajnálom, hogy elaludtunk! Imádkozzunk Amerikáért!” – kérte budapesti hallgatóságát Nick Vujicic, 

majd hozzátette: Amerika soha nem volt még ilyen megosztott. Bocsánatot kell kérni a pornográfia miatt és a növekvő embercsempészet miatt is, sorolta, hozzáfűzve: az egyház hibáiért és mulasztásaiért is bocsánatot kell kérni. Arról beszélt, a meg nem született gyermekek kiszolgáltatottságával visszaélve már a legkisebb megszületett gyermekek ellen is fordulnak, kisgyermekeket szexualizálnak, azt tanítják egyes amerikai iskolákban a gyerekeknek, hogyan kell maszturbálni és pornográf tartalmakat mutogatnak nekik. 

A gonoszság idején az Istent kell hirdetni, hangoztatta. 

Isten mellett kell állnunk, fogalmazott, hozzáfűzve: azt a népet, amely Istent áldja, az Isten áldása árasztja el. Amerika azonban letért erről az útról, már nem áldja az Istent, ezzel ellentétben „mi magunk váltunk istenné” – fogalmazta meg kritikáját az amerikai közgondolkodással szemben. Hangsúlyozta, az amerikai attitűd már arról szól, hogy „tehetünk, amit csak akarunk, amikor csak akarjuk, akivel csak akarjuk – vagy akivel nem”. Meglátása szerint az amerikai családoknak a saját otthonaikban fel kell építeniük a szeretet otthonait, ahol a gyerekek egészségben és szeretetben nőhetnek fel. 

Magyarország Európa Texasa

Beszélt arról is, a nyugati sajtó nem tudósított róla, de rendkívül nagy dolognak számít, hogy a magyarok milyen sok ukrajnai menekültnek segítettek és mennyit tettek értük. Megköszönte a magyarok összefogását és keresztény példaadását, majd köszönetet mondott azért is, amiért Magyarország olyan témákat emel fel, mint a család- és népesedéspolitika. „Magyarország Európa Texasa” – fogalmazott, utalva arra, hogy Texas állam számos keresztény intézkedést hoz, például említve, hogy finanszírozást nyújtanak keresztény tanácsnokok iskolai foglalkoztatására is. 

„Katalin talán nincs itt, de köszönöm neki és Orbán Viktornak is” – mondta Nick Vujicic, majd az egyik hátsó sorból Novák Katalin hangja hallatszott: „Itt vagyok!”. Vujicic a taps és nevetés után úgy folytatta, az embereket szerető intézkedésekre van szükség Amerikában is, majd ismét egy olyan bank szükségességét hangoztatta, amely nem a profit bűvöletében él, hanem hajlandó segíteni a szegényeket is. 

Arra is javaslatot tett, hogy a demográfiai csúcsot magyar mintára Amerikában is rendezzék meg. 

 

„Jöjjön létre a konzervatív keresztények globális szövetsége Magyarországgal az élen” – javasolta Nick Vujicic. 

 

A világ vezetőihez szólva úgy fogalmazott: azokat fogja megáldani az Úr, akik tiszta szívvel lépnek elé. „Belé kapaszkodjatok!” – kérte, hozzáfűzve: minden egyes gyermek érték. 

Azt is kérte hallgatóságától, ne szűnjenek meg imádkozni a jeruzsálemi békéért, hazájukért, majd a színpadra hívta Novák Katalint, hogy közösen imádkozzanak. 

 

Az V. Budapesti Demográfiai Csúcsról szóló tudósításainkat ide kattintva böngészheti.

Kapcsolódó cikkek

Nyitókép: mandiner/Földházi Árpád

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2023. szeptember 16. 15:08
Rettenetes. Vásári komédia, farizeusok. Valódi megtérés kellene.
Töki
2023. szeptember 16. 00:09
Az ilyenekből kellene több!
Ez D-dúr és e-moll
2023. szeptember 15. 20:00
"blackorion93 2023. szeptember 15. 18:45 ...A kereszténységet a csodálatos Orbán Viktor apánk összemosta a politikai identitással és nemes egyszerűséggel kisajátították annak gyakorlását és betolták egy párt mögé annak érdemeit." Orbánnak nem volt nehéz dolga és ez még csak nem is rajta vagy a keresztényeken múlott. A Fidesz felismerte, hogy ha minden "korszerű" politikai erő ész nélkül azon verseng, hogy hogyan tudna minél nagyobbat rúgni a kereszténységbe, hogyan tudna minél képtelenebb antikrisztiánus őrültségeket hirdetni, akkor nincs más dolga (úgy értem, a Fidesznek), minthogy hagyja, hogy betolják mögé a kereszténységet és learassa a helyzetből adódó előnyöket.
I feel the earth move under my feet
2023. szeptember 15. 19:52
"Akitlosz 2023. szeptember 15. 19:21 AkitloszÍzisz 2023. szeptember 15. 19:20 "A keresztényeknek egy Istenük van!!!" Az embereknek viszont több ezer istenük van." Kamu az összes.. Nincs isten, kollektív tudat az igen, az néha felfedezhető.. éppen azon munkálkodik a teljes emberiséget hatalma alá hajtani vágyó, koncentrálódó pénztőke, hogy a lehetőségek mentén atomzálja a társadalmakat, megbontsa az együttgondolkodás kohézióját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!