Reagált a momentumos polgármester arra, hogy egykori szövetségese elindul ellene a választásokon

2023. december 06. 17:43

Soproni Tamás minden olyan polgármesterjelölt indulására szívesen reagál, aki Terézvárosban lakik. Bálint György szándékáról tehát igazából nincs mit mondania.

2023. december 06. 17:43
Soproni Tamás
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Mint arról portálunk elsőként beszámolt, Bálint György terézvárosi önkormányzati képviselő is elindul a polgármesteri székért. Az egykori szocialista képviselő, ma függetlenként ténykedő politikus arról beszélt egy szerdai eseményen, a kerületiek saját bőrükön, nap mint nap tapasztalják, hogy nem ők vannak a középpontban. Meglátása szerint a terézvárosiak érdekeit kell előtérbe helyezni, és nem a személyes, pártpolitikai érdekeket, mint ahogy azt a Soproni Tamás vezette baloldal és a kormánypártok is teszik a VI. kerületben.

Bálint György azt is bejelentette, a mögötte álló Hatodik Kerület Fejlődéséért Egyesület nevű civil szervezet minden terézvárosi körzetben fog indítani képviselőjelöltet, ő maga e téren ugyancsak megméretteti magát. „Ez a pozíció nekem, nekünk a szolgálatot jelenti, a terézvárosiak támogatását és segítségét, akik számára fontos a hozzáértés, az elkötelezettség és a közpénzek tiszteletteljes, valamint átlátható kezelése” – fogalmazott a polgármesterjelölt.

Ezt is ajánljuk a témában

Korábban több alkalommal jeleztük, Bálint György szocialista képviselőként, Soproni Tamás momentumos polgármester szövetségeseként került be a VI. kerületi képviselő-testületbe, de kapcsolatuk hamar megromlott. Bálint György állítása szerint azért váltották le például a vagyonkezelő felügyelőbizottsági, valamint a tulajdonosi bizottság elnöki posztjáról, ne lásson bele a momentumos, dékás (a terézvárosi vagyonkezelő vezetője Bodnár Zoltán, a Demokratikus Koalíció árnyékminisztere – a szerk.) városvezetés rejtelmeibe.

A független képviselő több olyan ügyet is a nyilvánosság elé citált, ami egyáltalán nem azt sugallja, hogy minden rendben menne a baloldali önkormányzatnál. Soproni nem szokott reagálni „ilyen kétes múltú botránypolitikusok állításaira reagálni”; de szerdai megkeresésünkre – hogy mit gondol Bálint György polgármester-jelöltségéről – válaszolt a polgármester.

Soproni Tamás a Mandinernek: sem a Fidesz „jelöltje”, sem a „Fidesz alá játszó jelölt” nem lakik Terézvárosban

Mint fogalmazott,

minden olyan polgármesterjelölt indulására szívesen reagál, aki Terézvárosban lakik.

„A Fidesz korábban a tizenhatodik kerületben aktív, majd Zuglóban Papcsák Ferencet kiszolgáló figurát indít (a nagyobbik kormánypárt hivatalos bejelentést nem tett polgármesterjelöltjéről, de Kovács Balázs Norbertet emlegetik – a szerk.); a Fidesz alá játszó, kétes múltú, »álfüggetlen« jelölt, Bálint György pedig szintén nem a kerületben lakik, szóval az első feltételnek megfelelő jelöltről nem tudok”, mondta a Mandiner.hu-nak Soproni. Hozzátette azt is, „mi, terézvárosiak megérdemeljük, hogy olyan személy szolgáljon minket polgármesterjelöltként, aki köztünk él, aki ugyanazt a levegőt szívja, mint mi, akivel találkozhatunk mindennap az utcán, a boltban, a rendelőben, a piacon”.

Nyitókép: Facebook

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scorpicores
2023. december 06. 19:24
Ajjaj, tele a gatya ???
kaffogó hebrencs
2023. december 06. 18:56
A sok büdös proli úgyis megszavazza Sopronit.
Gullwing
2023. december 06. 18:33
Marakodik a koncon a ballibcsi csürhe....
zakar zoltán béla
2023. december 06. 18:23
A csíki jobb!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik