egy korábbi közbeszerzéssel kapcsolatban már kiszabtak az önkormányzatra 3 millió forint büntetést, továbbá elestek egy 50 milliós EU-s forrástól is
– emlékeztetett a független képviselő. Bálint György úgy véli, az eddigiek miatt további kár is érheti még a terézvárosiakat, mert az ügyet, amely a Csengery utcai szakrendelő felújításával kapcsolatos, még nem zárták le. A Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP színeiben megválasztott VI. kerületi polgármesterről, a Momentum Mozgalom politikusáról azt mondta: „évek óta figyelmeztetem Soproni Tamást ezekre a jogsértésekre, amelyekre mindig lekezelő, hozzá nem értést mutató válaszokat adott”.
Hozzátette, a Soproni Tamás „alkalmatlansága” nyomán keletkezett 65 milliós kár a kerület lakóinak fejenként csaknem 2000 forintjukba került. Bálint György rendkívüli képviselő-testületi ülés összehívását indítványozta, ennek indoklásában megemlítette, hogy javasolja a Terézváros Egészségügyi Szolgálat felújítása III. szerződés megvizsgáltatását a Transparency Internationallal.