Pottyondi Edina és „Az árja Addams Family”

2023. december 15. 17:42

Kommentár Novák Előd világbajnok ötletéhez: anyaotthon és kismama-szépségverseny!

2023. december 15. 17:42
DÚRÓ Dóra; NOVÁK Előd; TOROCZKAI László
Perintfalvi Rita
Perintfalvi Rita
Facebook

„Hát nagyon röhögtem azon, ahogy Pottyondi Edina megsorozta ezt a két díszmadarat. Akik még a saját meg nem született gyermeküket is képesek voltak arra használni, hogy lájkokat, meg főleg politikai tőkét kovácsoljanak belőle. Meg szaporodjon má’ a magyar mottó alatt még nemzeti színű szalagot is biggyesztettek rá. Mondjuk, ha az igaz, amit Edina mondott, hogy ezek ketten még soha életükben nem végeztek semmilyen tisztességes munkát, csak abból éltek, hogy »politikusként« ügyesen hülyítik a népet,  – Dórika rongyos havi 3 milláért melegszik a Horthy szobor lábainál a parlamentben, Elődke meg 2,5 millát zsebel havonta –akkor egyértelmű az is, hogy számukra mi a gyermekvállalás legfőbb motivációja. 

Egyszer egy magyar érsek – hadd ne írjam le a nevét – azt mondta, hogy a muzulmán emberek nem szerelemből csinálnak gyereket és nem is azért, mert számukra érték a gyermek, hanem kizárólag azért, mert náluk ez a d*sihád része. Vajon miért van az, hogy ezt az agyament érvelést a fotó alapján hirtelen elkezdtem érteni? No és az, hogy ezek után Novák Előd most a magyar nemzeti nemzőkedv növelése végett még kismama-szépségversenyt is tervez, annyira groteszk, hogy tényleg csak az Addams Family-ben bírom elképzelni!

És figyeljétek csak hogy érvel a magyar férfiak eme gyöngyszeme, miközben azt magyarázza, mi is a célja ennek a speckó szépségversenynek! Hogy »a magukat és állapotukat terhesnek érző édesanyák sokkal inkább várandósnak, vagy már-már áldottnak érezzék magukat«. Uff! Ez a már-már bibliai magasságokat megidéző szövegelés nem semmi! S vajon, hogyan kapcsolódik mindez az anyaotthonos projekthez? Talán úgy, hogy az otthonról kivert, talán éppen kiskorú leányként teherbe ejtett, esetleg megerőszakolt és végső kétségbeesésében anyaotthonba menekült nők számára lenne a Mi Hazánkos etalon, hogy »áldottnak« érezzék magukat? WTF? De tényleg!

Ha pedig nem rájuk gondol, akkor vajon kinek a feleségét vagy barátnőjét szeretné félmeztelenül mustrálgatni a Mi Hazánkos kiéhezett csürhe zsűri, élén Novák Előddel? Na, ha férfi lennék, most üzenném meg neki durván keresetlen szavakkal, hogy az én feleségemből tuti nem csinál magának ingyen p*eep show-ot! Tényleg csak Pottyondi Edina gondolja azt, hogy ez brutálisan perverz? Mert szerintem is az!”

Nyitókép: MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Player1
2023. december 19. 07:55
A szerző színvonaltalan és ALANTAS.
Pusikas
2023. december 17. 08:41
Mindegy milyen szépségversenyt szerveznek, ti ne induljatok rajta! Még a végén az is a diktatúra lenne ha nem nyernétek.
august
2023. december 17. 06:45
Ez a nőszemély nem veszi észre, hogy a "kismama" szépségverseny már folyik évek óta, amióta a 'halivúdi sztárok kényszert éreztek magukban, hogy közzétegyék a fél vagy egészen pucér kismamafotóikat, azóta a hazai bulvárban is kis kiemelt téma lett ez a várandósik fotózása. aki nem fotóztatja a hasát, az nincs is a menő sztárok közt. Furcsa módon az egykori jobbikos erre a divathullámra akarna rácsatlakozni, szerintem hibásan.
nibiru
2023. december 17. 06:27
Határozottan romlott az állapota eddig is egy liba volt, de most már egy beteg liba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!