Kiszámolta Gyurcsány: 50 millió már úgy „rendes pénz” (VIDEÓ)

2023. december 08. 17:14

A milliárdos pártvezér számolgatott kicsit a „melósok” érdekében.

2023. december 08. 17:14
null

Újabb matekpéldás videóval jelentkezett közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc, amelyben arra igyekezett rámutatni, hogy egy alkalmazott arányaiban akár több adót is fizethet, mint egy cégtulajdonos, aki képes rá, hogy osztalékot vegyen ki a cégéből. 

Gyurcsány kiszámolta: 50 millió már úgy „rendes pénz”

A DK-vezér példájában a munkabér 500.000 forint volt, míg az osztalék 50.000.000 forint. Utóbbi kapcsán megjegyezte: „50 millió már úgy rendes pénz”, a pártvezér izgatottan rá is mutatott: az említett példában a munkabér 33,5 százaléka, míg az osztalék 16,4 százaléka lesz adó. 

Gyurcsány Ferenc fejtegetésében ugyanakkor arra nem kért ki, hogy míg az 500.000 forintból 167.500 forint lesz adó, addig az 50.000.000 forint után 8.332.416 forint lesz az adó (ez már a december 1-jén érvényes minimálbér alapján számított osztalékra kivetendő szochó és SZJA összege, Gyurcsány még a novemberi, alacsonyabb adóval számolt – a szerk.), vagyis a Gyurcsány-párt vezére pontatlanul fogalmaz, amikor azt mondja: nem fizetnek több adót a milliárdosok.

További érdekesség Gyurcsány Ferenc fejtegetése kapcsán, hogy bár valóban jó lenne, ha több adót fizetnének a cégtulajdonosok, amennyiben ezt tennék, annak a cégek vállalkozási kedvére, valamint a cégek alkalmazottai számára elérhető fizetésekre is nyilvánvalóan negatív hatása lenne, amelyre a „melósozó” Gyurcsány Ferenc cikkünk végén megtekinthető videójában már nem tért ki, ahogyan arra sem, hogy felesége, Dobrev Klára vallomása szerint egyébként a Gyurcsány-pár is a „tehetősebbek” közé tartozik, hiszen vagyonuk meghaladja az egymilliárd forintot. 

Gyurcsány Ferenc fejtegetése mindazonáltal az alábbi videóban tekinthető meg:

Nyitókép: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

 

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. december 09. 18:22
"Pofátlanul csak hazudtunk reggel, délben, este, Vajon a ti szemetekben ez oly szépen fest-e? Gyurcsány vagyok nem tagadom, a magyarok veszte, Ki oly sok ember boldogságát komiszul elcseszte. Adjál mégis egy újabb esélyt a kókler Ferónak, Még akkor is, ha unokáid ezért jól megrónak. Nálam csak a mutyi számít, nincs helye melónak, Megtehetem, bőröm vastag, mint egy csatalónak. Bár jól tudom, kívánjátok, hogy hamar kimúljak, Adja Isten, hogy még egyszer rátok szabaduljak. Megoldom a problémátok, mint még soha senki, Úgy éltek majd mint egy csöves, éhenkórász jenki."
Palatin
2023. december 09. 18:17
Suttogja hatalmi álmait immár nesztelen, Tükör elött állva gusztálja testét meztelen. Pózol Duce stilusában, éppolyan fesztelen, Gyurcsány a nemzet átka bösz és esztelen.
2023. december 09. 18:16 Szerkesztve
Gyurcsány lélekben, intelligenciában egy pápai, faluszéli utcagyerek maradt, akiből az apja minden jót kivert. Egy müveletlen bugris, aki hozzá hasonló kultura-idegen köcsögöknek tud imponálni. Gyurcsányt az anyósa mentette meg a teljes zülléstöl. Anélkül a betevö falatot sem tudta volna megkereseni magának, mert semmihez sem értett.
Palatin
2023. december 09. 18:13
Milyen volt böszmesége, nem tudom már, De október haván e barbár eszemben jár. Saját sortüzét nézvén, mint részeg gúnár, Lelkében minden találatra szólt egy fanfár. Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha látom e kajlán vigyorgó szerzetet, Szívem sajog, sajnálom e mulya nemzetet, Miért hagyja még öt, miért oly palimadár? Milyen volt böszmesége nem tudom már, De ha arra gondolok, hogy ez a bösz lator, - Ha népem, ne adja Isten, lenne oly botor -, Repetázna, várna ránk a sors, a bús, a sivár.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik