Szöllősi szerint nem csak Jézus támadt fel

2023. november 08. 11:40

Teljesen egyetértek egykori tanítványom véleményével.

2023. november 08. 11:40
Havas Henrik
Havas Henrik
Facebook

„Teljesen egyetértek egykori tanítványom, Szöllősi György véleményével, miszerint a magyar labdarúgás feltámadása Felcsúton kezdődött. Minderről a Nemzeti Sport főszerkesztője a Puskás Akadémia öregdiák-találkozóján beszélt. Azt is mondta, hogy a jelenlévők óriási jövő előtt állnak, ha igyekeznek Puskás Ferenc legendáját életben tartani. Ha őrzik a lángot, nekik is lehet diplomata útlevelük, és mindjárt meg is mutatta a sajátját. Beszélt a kezdetekről is:
 -Amikor 1998-ban Orbán Viktor letette a miniszterelnöki esküt, magához hívott – sírta el magát Szöllősi – és megkérdezte, hogy van-e ötletem arra, hogyan tudnánk felvirágoztatni a magyar kultúra ékkövét, a labdarúgást. Én nagyon őszintén megmondtam, hogy ez két emberen múlik. Az egyik én lennék, mint utazó nagykövet, és természetesen főszerkesztő, a létrehozandó Sportújságírók Szövetségének az elnöke, később a nemzetközi szervezet főtitkára, és majd még később futball ügyekben illetékes ENSZ-főtitkár.

Az újjáépítés másik oszlopa nem lehet más, csakis és kizárólag egy gázszerelő. Miniszterelnök úr rögtön küldött is egy helikoptert Felcsútra. Alig ittuk meg a kávénkat, már meg is érkezett Mészáros Lőrinc. Rögtön csináltam egy fotót a nép gyermekéről. Gumicsizmában, munkásruhában, egy csőfogóval a kezében ölelkezett gyermekkori barátjával, aki akár Aranylabdás is lehetett volna, ha nem áldozza fel magát a haza oltárán. Na, akkor két dolgot eldöntöttünk. A magyar válogatott kétszer játszott ugyan világbajnoki döntőt, de ezen túl kell lépnünk! Minimális cél a VB-aranyérem, és a kis Peti gyerek (mármint a Szijjártó) majd kipuhatolja, hogy megnyerhetnénk-e a Libertadores-kupát is.

Ezután már csak a felcsúti stadion befogadóképességéről kellett döntenünk. Én ugyan 60-70 ezret javasoltam, de a miniszterelnök úr mérsékletre intett. Azt mondta, a felcsúti népesség másfélszeresével kell számolni, plusz mosoda, szökőkút, bővizű patak, híddal. Kérdeztem, hogy mi legyen a felszereléssel, de az se volt probléma, mert Viktor megveregette Lőrinc vállát, és azt mondta, hogy »Ugye, cimbora, te, mint ezermester legyártod a mezt meg a cipőt?« Ami a márkanevet illeti, a két kis felcsúti csibész gyerekkorukban imádta a madarakat, nem is volt kérdés, hogy turulszárnyon jut el a hír a világ minden pontjára: a magyar labdarúgás Felcsúton feltámadt. (Minden nem magyar állampolgár, aki tudja, hogy hol van Felcsút, egyéves bérletet kap a Pancho Arénába és Lőrinc vagy saját jachtot, vagy kormánygépet küld a szerencsés megfejtőért.) ”

***

Ezt is ajánljuk a témában

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Képernyőfotó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obsitos Technikus
2023. november 09. 20:57
Nem nagyon sikerült tanulni a tíz évvel ezelőtti műtétből, amikor napok választották el attól, hogy a szétivott hasnyálmirigye Bächerré változtassa a "tanár urat" bocs a báró urat :-) Sikerült gyurcsánnyá innia magát, mesél ő mindent, amit a szindróma diktál.
jostothu
2023. november 09. 12:43
Ugyan mit lehetett tőled tanulni a nagyképű flegma prosztóságon kívül te félművelt proletár?
ProletarFC
2023. november 09. 04:06
Aki végigélte az 1986-os mexikói kudarctól a mélyrepülésig egészen a jelenlegi felemelkedésig, bár VB-re még mindig nem tudta magát kvalifikálni a válogatottunk - én nem érezném magam jobban attól, ha megint itt tartanánk, hogy https://www.youtube.com/watch?v=tWFsXjCdPL4 Nekem persze ez a rossz korszak hozott jót is, már harminc körül voltam 28-29 éves, amikor egy volt Ganz-Mávag NBS futbalista odajött hozzám a kispályás bajnoki mérkőzésünk után, és faggatott kérdezgetett, hogy spanyol- vagy olaszföldön tanultam meg így focizni és arra kért, a lelkemre kötötte, hogy mivel nagyon nagy bajban van a magyar labdarúgás keressek föl azonnal egy elsőosztályú nagypályás klubot és ne itt pazaroljam el a tehetségemet. :D mindenki traumatizálva volt akkoriban a magyar foci által.
bikfic-0
2023. november 08. 18:07
Akár szórakoztató is lehetne ez a hencegő vé marha, ha nem volna szánalmas. Nagyon szar lehet úgy megöregedni, hogy a teljesen jogos frusztrációt nem tudja leküzdeni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!