Magyarország egyértelmű kiállását mutatja, hogy ott áll Izrael és a zsidó emberek mellett ebben a nehéz helyzetben, ezekben a sötét órákban – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a belgiumi Antwerpenben csütörtökön. Novák Katalin az antwerpeni magyar, köztük kárpátaljai és erdélyi felmenőkkel rendelkező ortodox zsidó közösség vezető képviselőivel folytatott beszélgetését megelőzően tartott köszöntőjében úgy fogalmazott: „legmélyebb együttérzésemet szeretném kifejezni az összes magyar ember nevében különösen azoknak, akiknek a családtagjai, közeli hozzátartozói ott vannak Izraelben, és ki tudja, hogy, milyen nehézségekkel néznek most még szembe”.
Zéró tolerancia az antiszemitizmussal szemben
Az államfő hangsúlyozta: imádkozik azért, hogy minél előbb megtalálják a békéhez vezető utat, hiszen mindannyiunknak ez az érdeke. A köztársasági elnök reményét fejezte ki, hogy minél előbb mindenki visszakapja fogságba esett gyerekét, hogy megbékélést találnak azok, akik elveszítették a gyerekeiket és békére lelnek azok is, akiknek veszélyben vannak a családtagjaik.