Momentumos logika: meg kell „újítani az ellenzéki térfelet”, de „voltak sikeres szakaszai” az együttműködésnek Gyurcsányékkal

2023. november 12. 18:59

Donáth Annának saját bevallása szerint nem azzal van baja, hogy Gyurcsányék sikeresebbek, mint a Momentum.

2023. november 12. 18:59

A Momentum küldöttgyűlésén járt az Index vasárnap délelőtt, ahol Donáth Annát, a Momentum arcát és EP-képviselőjét is mikrofonvégre kapták. Az Index stábjának nyilatkozva a politikus elmondta: az elmúlt pár évben azt gondolták, hogy „nem lehet egyszerre ellenzéket és kormányt váltani, ezért előbb kormányt kell váltanunk ahhoz, hogy meg tudjuk újítani az ellenzéki térfelet.” Azonban 2022-ben valami kiderült.

Donáth Anna elmondta, mi nem baja a Gyurcsány-párt sikerességével

Donáth Anna szerint „kiderült '22-ben, hogy ez nem így van, hogy ez a sorrendiség a választók fejében nem így van. Nem lehet előbb kormányt váltani, és utána rendbe rakni”, hiszen – mint fogalmazott –

(a választók – a szerk.) azt nem tartják alternatívának, ami pepitában lehozza azt, amit a Fidesz, csak bénábban.”

Az EP-kévselő szerint tehát (a DK-val kapcsolatban – a szerk.) most „csak annyi történt”, hogy „sokkal sarkosabban” kiteszik azt a politikai ajánlatot „az asztalra”, amit a „Momentum szervezeten belül mindig is gondolt és képviselt, de nem volt ennyire sarkosan megfogalmazva kifelé.”

Donáth Anna kijelentése kapcsán érdemes megjegyezni, hogy bár a Momentum vezető politikusa a párt 2018-as választás során tett nyilatkozatához hasonlóan 2023-ban ismét „le akarnak számolni a múlt elitjeivel” – stílusú kijelentést tesz, párttársa, egyszersmind a Momenetum korábbi elnöke az Index ugyanezen videójában bevallja (3 perc, 32 másodperctől), hogy amikor a Momentum együttműködött a Gyurcsány-párttal, annak az együttműködésnek „voltak sikeres szakaszai.”

„Ennyi történt most, semmi más” – mondja tehát Donáth Anna, hozzátéve, hogy szerinte kell tudniuk „alternatívát nyújtani azoknak a választóknak is, akiket taszít a DK-nak az ajánlata”. És hogy félreértés ne essék, a Dobrev Klárával alig egy éve még bátran vállvetve rajthoz álló párt politikusa leszögezte:

Nem azzal van a bajom, hogy sikeresebbek, mint a Momentum, hanem az a bajom, hogy az ő sikerességük az ellenzék sikerességének az akadálya.”

Kérdés már csak az, hogy ezt vajon a Momentum többi politikusa is így gondolja-e, ha már Fekete-Győr András szerint a Gyurcsányékkal közös munkának „voltak sikeres szakaszai”, és ha már Hajnal Miklós szerint is maximum 7-8 százalékra mérik a Momentumot (amire persze rá akarnak cáfolni, ahogy 2019-ben), és azért 2-3 százalék az hibahatár, vagyis akár épp az 5 százalékos parlamenti küszöb közeléből akarhatnak alternatívát kínálni a folyamatosan duzzadó DK-val szemben.

Miközben a Gyurcsány-párt 51 százalálékos győzelmet vízionál 2026-ra. Márpedig egy ilyen helyzet kapcsán Donáth Anna a Telexnek nyilatkozva is leszögezte: „előbb fogja a Momentum felszámolni magát, mint hogy Gyurcsánytól kérjen engedélyt a létezésére.”

Az Index videóját, benne Donáth Anna kapcsolódó nyilatkozatával (az 5. perctől kezdődően) itt nézheti vissza:

***

Ezt is ajánljuk a témában

Kitálalt Gyurcsány felesége: akkora itthon a diktatúra, hogy 2026-ban 51 százalékkal fognak nyerni

Dobrev Klára leszögezte: „a DK az egyetlen komolyan vehető alternatíva a Fidesz rendszerével szemben. Mi ezt megszoktuk, elviseljük. Másnak is fel kell készülnie erre”.

Nyitóképen: Dobrev Klára. Fotó: MTI/Kovács Attila

 

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik