Milliárdokat moshatott tisztára egy kolumbiai kartell Magyarországon

2023. november 29. 12:00

Vádat emeltek a bűnszervezet irányítójával, valamint 19 társával szemben.

2023. november 29. 12:00

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nemzetközi drogkartell megbízásából Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, valamint 19 társával szemben, akik Kolumbiából származó, majd Nyugat-Európában értékesített kábítószerek után befolyt, összesen 46 milliárd forintnak megfelelő összeg tisztára mosásában vettek részt.

A vádirat szerint egy kolumbiai bűnszervezet tagjai annak érdekében, hogy a főként Nyugat-Európában terjesztett kábítószerek – elsősorban kokain – kereskedelméből származó pénzek bűnös eredetét leplezzék, 2006 után megegyeztek az ügy fő vádlottjával, az 1980-as évektől Magyarországon élő, Budapesten letelepedett vietnámi állampolgárral, hogy anyagi haszon ellenében segítséget nyújt nekik a drogpénzek „tisztára mosásában” – közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Azt írták, hogy a vietnámi férfi 2007 és 2014 között egy olyan bűnszervezetet épített ki és működtetett,

amelynek célja az volt, hogy a kolumbiai drogkereskedelemből származó bűnös pénzt különböző európai országokból összegyűjtsék, rejtve Magyarországra szállítsák, majd banki szolgáltatások igénybevételével tisztára mossák.

A kolumbiai megbízókkal kizárólag a vietnámi vádlott tartotta a kapcsolatot, és az általuk adott utasításoknak megfelelően járt el. A vádlott a bűnszervezetbe közvetítőket, illetve rajtuk keresztül futárokat, és befizetést teljesítő személyeket vont be, anyagi haszon ígéretével – tették hozzá.

(MTI)

Nyitókép: HANNES P ALBERT / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP

 

Kapcsolódó cikkek

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Genusnextgen
2023. november 29. 19:59
Hát melyik más európai állambanblehetett volna ezt megcsinálni? Természetesen Magyarországon, ahol ugyan a kipcsak-cigány törvényt hozott a pénzmosás ellen, csakhát ha működne akkor valószínűleg őt tennék legelőször hűvösre Buksikáim.
alexandrosz-2
2023. november 29. 19:46
Kolumbiai kartell? Hülyéskedtek? A zsidó kommunista ellenzék mosott itt pénzt, amit a magyar állam erre fizetett intézményei vakon, süketen és némán tűrtek és támogattak, majd amikor magukat lebuktatták, akkor látványos semmittevésbe fogtak. Máig nincs becsukva senki, nincs meggyanúsítva senki, nincs megvádolva senki. Se befizető, se pénztáros, se fiókvezető, se banki biztonsági főnök, se MNB felügyeleti ember, se titkosszolga, se rendőr, se ügyész, se azok, akik a 4 milliárdot elsíbolták a számlákról. A kurva anyátokat, mindannyiótoknak!
zsolt196969
2023. november 29. 19:17
Talán az OTP volt a banki szolgáltató?
Akitlosz
2023. november 29. 15:15
Érdekelnének ezek a magyarországi banki szolgáltatások. Mit szabad itt megtenni, amit Nyugat-Európában nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik