Koncz Zsuzsa arcátlanul lefitymálta és belerúgott Azahriah-ba

2023. november 15. 17:45

Azt tudjuk jól, hogy ő volt az az énekesnő, aki a rendszerváltás előtti időkben is nagyszerűen tudott érvényesülni.

2023. november 15. 17:45
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

„A baloldali, liberális művészvilág ikonikus énekesnője volt a Friderikusz-podcast vendége. A csütörtökön kikerülő műsor előzeteséből kiderül, hogy Koncz Zsuzsa nem hazudtolta meg önmagát, sőt még tovább merészkedett, mint azt az eddigi megszólalásaiban megszokhattuk. Természetesen a politika is szóba került a műsorban, Friderikusz megkérdezte Konczot, hogy nagyon rosszul érzi-e magát a mai társadalmi viszonyok között. Mire az énekesnő szomorú, komor tekintettel a következőt válaszolta: »Magánemberként igen. Nagy felelősséget vesz az magára, aki egy egész ország hitelét tönkreteszi.«

Élünk a gyanúperrel, hogy nem a hazájuk ellen dolgozó baloldali politikusokra gondolt, akik Brüsszelben mindent elkövetnek azért, hogy Magyarországot lejárassák. A művésznő ugyanis korábban is számos esetben támadt már rá a kormányra, de olyan is előfordult, hogy az egész magyarságra tett dehonesztáló kijelentést, például korábban adott egy interjút a 24.hu-nak, ahol a következőképpen beszélt a magyarokról:

»[…] egyszerűen szégyellem magamat amiatt, hogy idáig jutott a világ, hogy idáig jutottunk mi is. Kellemetlen náció lettünk a környezetünk számára, és a történelmünkben nem először.«

Ez a mostani megszólalása Friderikusz műsorában csak a szokásos, úgymond kötelező baloldali, hazug mantrázás, semmi több. Az énekesnő csupán felmondta a kötelezőt. Azonban a beszélgetésben előkerült Azahriah neve is, aki jelenleg Magyarország legnépszerűbb előadója, hiszen hatalmas tömegek kíváncsiak a zenéjére, a koncertjeire gyakorlatilag lehetetlenség bejutni, pillanatok alatt elkapkodják a jegyeket. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért Koncz arcátlanul lefigymálta a fiatal zenészt. Úgy fogalmazott, hogy őt a 80-as évek trendi lakodalmas zenéjére emlékezteti Azahriah, és a 3+2 együtteshez hasonlította, majd hozzátette:»Amikor a népzenét összekeverik az ilyen ritmusokkal, az nekem nagyon idegen.«

Azt tudjuk jól, hogy ő volt az az énekesnő, aki a rendszerváltás előtti időkben is nagyszerűen tudott érvényesülni, sőt bátran kimondhatjuk, hogy a Kádár-rendszer kegyeltje volt, így nem jelentett gondot neki a lemezkiadás, koncertezés.”

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Palatin
2023. november 19. 18:02
A jövő magyarjának semmi szüksége arra, hogy tudja, ki volt Koncz Zsuzsa... Bevallom, a poétitisz nevü betegségben szenvedek, nincs az a cicfarkú, akiröl ne tudnék néhány kedves sort rittyenteni. Így hösünk is erre késztetett: Senki sem kérdezi, ki volt a Koncz Zsuzsa, Volt-e oly anyátlan, kinek ö volt a múzsa? Önhittsége folytán lett önmagának gúzsa, Néha bizony az esöben végig folyt a rúzsa.
Lajoss
2023. november 19. 09:34
Megint hazudtok,teljesen mást mondott.
valerian-0
2023. november 17. 09:32
Konc egy kommunista lotyó. A kommunisták tolták a szekerét mint ahogy a Hofinak is. Hogy kicsit puhábbnak láttszon Kádárék diktatúrája. Konc nyilatkozataival próbálja elérni, hogy ne felejtsék el. hát én már régóta nem hallgatom a dalait. Útálom ezt a kétszínü kommunista ringyót, a bródyval együtt.
Ez D-dúr és e-moll
2023. november 16. 17:49
Mondja már meg nekem valaki, mitől olyan nagy szám ez az Azahriah, hogy a kormányoldali sajtóban minden skribler kéjesen csak őróla liheg? Ki ez a fazon? Kinek a kije vagy mije?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!