Az ügyvéd szerint először is fontos kérdés, hogy a színészek munkaviszonyban álltak, vagy megbízásos szerződéssel dolgoztak a színháznak. Fellegi szerint az intézmény köteles megtéríteni nemcsak az egészségügyi ellátást, de az egyéb károkat is, mint például a jövedelem, amitől a sérüléseik miatt elesnek. Hozzátette, a kár pontos összegének meghatározásához azt is tudni kell, mekkora felelősségük volt a munkavállalóknak a balesetben.
Azzal kapcsolatban, hogy járhat-e szabadságvesztéssel a tragikus baleset, kijelentette, vizsgálni kell, hogy az intézmény előzetesen mennyire tartotta be a munkaügyi előírásokat.
„A sajtóban megjelent források alapján a színészek a korábbiakban is jelezték, hogy a díszlet balesetveszélyes. Ezt a körülményt egy esetleges hatósági vagy bírósági eljárásban ugyancsak nem lehet figyelmen kívül hagyni a felelősség értékelésénél” – írja a lap.