Brüsszel már „2016 novemberében javaslatot tett az Energiaunióra, amelynek lényege az volt, hogy az országok független energiapolitikája helyett központi szabályozást akartak életben léptetni”
– idézi fel csütörtöki cikkében a Magyar Nemzet. Mint hozzáteszik: „a szándék az volt, hogy elvegyék a nemzetállamoktól az energiaárak megállapításának jogát. Fennállt a veszély, hogy ily módon a nagyvállalatok gyakorlatilag ismét szabad kezet kapnának a rezsidíjak meghatározásában. Tehát
a brüsszeli javaslat a magyar családok helyett a multiknak kedvezett volna.”
A hazai baloldal sem rezsicsökkentés-párti
Azonban nemcsak Brüsszel, a hazai baloldal sincs oda túlzottan a rezsicsökkentés intézményéért. Emlékezetes: a baloldali ellenzék korábbi, közös miniszterelnök-jelöltje Márki-Zay Péter maga is számos esetben kifejtette, hogy szerinte a rezsicsökkentés kifejezetten káros, fenntarthatatlan, ráadásul rendkívül nehéz lenne azt eltörölni. Erről anno itt írtunk.