Deák Bill Gyula elmondta véleményét Azahriahról

2023. november 10. 18:20

Kifejtette azt is: nagy öröm az számára, ha egy ifjú ember nem a mai zenészekhez húz, hanem inkább az ő zenéjét hallgatja és őt tartja a kedvencének.

2023. november 10. 18:20

Deák Bill Gyula blues énekes a péntek reggeli Mokka vendége volt, ahol kifejtette véleményét a fiatal zenész generációról, köztük Azahriahról is. 

Deák Bill Gyula a születésnapját november 18-án a Papp László Budapest Sportarénában tartott koncerttel ünnepli. A sztárvendége Caramel lesz, akinek nem csupán a dalait és a hangját dicsérte, de emberileg is sokra tartja.

A mai fiatal zenészgenerációról kifejtette, hogy szerinte behoztak egy új korszakot, ugyanúgy, ahogy ők annak idején a Hobóval, de hozzá mégsem állnak túl közel.

Azahriah nem az én világom!

– jegyezte meg az énekes. Majd azt is felidézte, amikor az egyik fiatal énekes meghívta egyszer egy koncertjére, sajnos a nevére már nem emlékezett. A mai fiatalok kapcsán még elárulta, 

nagy öröm az számára, ha egy ifjú ember nem a mai zenészekhez húz, hanem inkább az ő zenéjét hallgatja és őt tartja a kedvencének.

***

Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

 

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse2.0
2023. november 11. 11:46
Deák instabill Gyula...
KBA98
2023. november 11. 10:20
Tőlem, úgy fütyülhet, mint a rigó a fán, de akinek nincs annyi esze, hogy a hamar megjött népszerűséget meg is kell tartani, persze nem az adott ország (melynek lakója) miniszterelnökét fikázza a kis seggfej!
Kozmosz
2023. november 10. 23:29
Rögtön tudtam hogy blues énekes, a tetoválásának a színéről.
Kozmosz
2023. november 10. 23:06
Anyádról is valamit, sentimental?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!