Bige: Nem fogjuk megszüntetni a Nitrogénművek működését, küzdeni fogunk érte

2023. november 14. 20:27

Úgy tűnik a milliárdos meggondolta magát.

2023. november 14. 20:27

Mint ismert, a péti Nitrogénművek Zrt.-ben eredetileg egy hónap kényszerszünetet tartottak volna, ám kedd reggel a Bige Holding közleményben tudatta, hogy a gyár végleg bezár. Azonban ezt a döntést délutánra Magyarország egyetlen műtrágyagyárának cégvezetése felülvizsgálta – ismertette az rtl.hu.

A csatorna híradójának a nagyvállalkozó úgy fogalmazott, „nem fogunk feltett kézzel elvonulni, 

nem fogjuk megszüntetni a Nitrogénművek működését, küzdeni fogunk érte.”

Az RTL Híradójában elhangzott, a bezárást azért határozták el eredetileg, mert a szén-dioxid-kvótákra kirótt magyar különadó tonnánként 20 ezer forinttal drágította meg a műtrágyát, amit a tulajdonos szerint nem lehet kigazdálkodni.

Bige azt is kijelentette, hogy „ez kizárólagosan arról szól, hogy rendelet útján elvegyék a pénzünket, és bizonyos körök hozzájussanak a Nitrogénművekhez, amit már régóta szeretnének”

Elmegyünk az összes magyarországi és európai jogi fórumra az igazunkért”

– szögezte le a milliárdos, aki arról is beszélt, hogy 55-60 eurós hátrányba kerültek az összes európai műtrágyagyárral szemben.

A csatorna összeállításában arra is emlékeztetett, hogy reggel még egy közel 1000 fős elbocsátást is kilátásba helyeztek a gyárban.

Ezt is ajánljuk a témában

A vonatkozó riportot alább tekinthetik meg:

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Kapcsolódó cikkek

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
galancza-2
2023. november 15. 08:32
bigescu a pufajkás gyula,megyó legbelsőbb körébe tartozik 1988 óta.Akkor kapott tőlük nyugatra is érvényes külker engedélyt, és előtte is nagytételben csempészhetett nyugatról büntetés nélkül..... roműniából egy kamionnyi drága bútorral költözhetett (amit feketén eladhatott itt)M.o.-ra 1986-ban hivatalosan.......A 90-es években pufajkásák totál támogatásával csinálta a rablóprivatizációt.
kbs-real
2023. november 15. 07:10
Hogy idegyűlt percek alatt az ügyeletes ellenzéki kommentbrigád. Bige elvtárs fontos elvtárs, meg kell védeni?
kbs-real
2023. november 15. 07:06
Vagdalkozik a nyomorult.
Pelso j.
2023. november 15. 06:57
Az hibája, hogy nem ner lovag. Mert akkor menne az állami támogatás, amennyi kell-szorozva kettővel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik