Először vonult fel Putyin és a világ szeme előtt az oroszok új alakulata

„Soha nem fogadjuk el a második világháború eseményeinek meghamisítását” – mondta a katonai parádén Vlagyimir Putyin orosz elnök.

„Magyarország elítéli Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben és humanitárius segítséget nyújt a szomszédos országból menekülő embereknek” – húzta alá a köztársasági elnök.
Novák Katalin köztársasági elnök pénteken a Sky News Australia televízió műsorvezetőjének, Rita Panahinak nyilatkozott – adta hírül az MTI. MInt tájékoztatta: az interjú során többek között az ukrajnai háború is szóba került.
„Közvetlenül érint minket az ukrajnai háború azzal, hogy a szomszédságunkban zajlik, valamint azzal, hogy magyar kisebbség él Ukrajnában” – fogalmazott a magyar államfő. Mint mondta: „a háború napi szintű tragédiát jelent mindkét oldalon az elvesztett életekkel”, valamint hangsúlyozta, hogy Magyarország minden tőle telhetőt megtesz, hogy tárgyalásos úton a lehető leghamarabb elérjék a békét.
Novák Katalin leszögezte: Magyarország elítéli Oroszország agresszióját Ukrajnával szemben és humanitárius segítséget nyújt a szomszédos országból menekülő embereknek.
A köztársasági elnök továbbá aggodalmát fejezete ki az izraeli történések kapcsán, egyben támogatásáról biztosította Izraelt.
Novák Katalin az amerikai elnökválasztási folyamattal, illetve az amerikai-magyar viszonnyal kapcsolatos kérdésre elmondta, hogy Magyarország mint szuverén ország számára az a legfontosabb, hogy senki se avatkozzon be a belügyeibe.
(MTI/Mandiner)
Nyitókép: Novák Katalin Facebook-oldala