Ezt én nagyon komolyan gondolom. Interjú.
„Mi az, ami miatt egész életében, különböző rendszerekben, eltérő élethelyzetekben baloldalinak tartja magát?Számomra a baloldaliság a társadalmi különbségeken való felháborodást jelenti, és azt a szándékot, hogy ezeken változtatni kell. Ebbe beleértem a gazdasági viszonyok megváltoztatását és az emberi méltóságot egyaránt. Ezért kapok idegbajt attól, amikor az identitáspolitikát szitokszónak tekintik a baloldalon. Éppen a baloldal dolga az, hogy a különböző identitások egyetemleges emberi méltóságával megszüntesse a különféle hátrányokat. Ami még állandó eleme a baloldaliságomnak, sőt innen vezetem le a baloldalt: a történelmi haladásba vetett meggyőződés. Ez arról szól, hogy a világ igenis, halad előre, nagy cikkcakkokkal, de az emberiség, az ember egyre többre és jobbra képes. Egyre jobb lesz élni, mert van haladás. Ez nemcsak a progresszívet és a konzervatívot különbözteti meg egymástól, hanem a baloldalt és jobboldalt is. Brecht darabjában, A kaukázusi krétakörben mondja a cselédlány, aki megmenti a kisfiút: »Rettenetes a kísértés a jóra!« Ezt én nagyon komolyan gondolom.
Azt hittem, az újraelosztást vagy a közösségi tulajdont fogja említeni.
Szándékosan érzelmi oldalról közelítettem, mert a baloldaliságot meggyőződésem szerint az elemi igazságérzet fűti. Annál különösebb, mennyire nem tudunk az érzelmek nyelvén politizálni. Pedig a racionális megoldások csak ezután következnek.
A megoldási kísérletek meglehetősen eltérőek, ha arra gondolunk, hogy elsőként az állampártba lépett be, majd aztán a demokratikus rendszerváltás után kezdett pártpolitikai karrierbe, egy baloldali pártban, aminek a baloldaliságát azonban sokan vitatták. De most egy harmadik rendszerben is baloldali közéleti szereplő.
Van egy mondás, miszerint az embert a tudatlanság viszi be egy pártba, és csak a szégyen tartja vissza, hogy onnan kilépjen. Kellő öniróniával ez az én helyzetemre is érvényes. Ha komolyabban próbálok felelni, meg kell mondanom, hogy engem az előbb körvonalazott baloldaliság vitt az MSZMP-be is. Akkori tudásommal úgy gondoltam, a kiáltó egyenlőtlenségek elkerülését csak rendszerszerűen lehet elrendezni – ezt ma is így hiszem –, és úgy véltem, az a rendszer, amit szocializmusnak hívtunk, még mindig a legjobb ennek a célnak az elérése vagy legalábbis a megközelítésére. Ettől még a politikai felépítményben, hogy stílszerűen ezt a marxista terminust alkalmazzam, ezer dolog nem tetszett. Viszont az alapokat morálisan tisztességesnek tartottam, ezért a rendszert magát is javíthatónak ítéltem. Ebben nyilvánvalóan tévedtem.”
Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton