A legszebb gondolatok – így búcsúzott Pásztor Istvántól Orbán és Vucic

2023. november 04. 22:41

„Az ő kézfogása erősebb kötőerő bármely írásos szerződésnél” – mondta Orbán Viktor.

2023. november 04. 22:41
K÷V…R L·szlÛ; ORB¡N Viktor; P¡SZTOR Istv·n; DODIK, Milorad; VUCIC, Aleksandar

Korábban megírtuk, hogy Aleksandar Vucic és Orbán Viktor miniszterelnök közösen búcsúzott Pásztor Istvántól, akinek a vezetésével a VMSZ a magyar és a szerb kormány stratégiai partnerévé vált. Összegyűjtöttük a legszebb gondolatokat a szerb elnök és Orbán Viktor miniszterelnök búcsúbeszédeiből.

Aleksandar Vucic

Pásztor Istvánt nem a politikai trükközések érdekelték, 

hanem az, hogy hány út fog kiépülni a magyar falvakban, mennyi munkát és gyárat hozhatunk létre, és mi az amit ide hozhatunk” – mondta Vucic.

„Van egy szó, amiről emlékezni fogok rá, amit úgy használt, mintha a szerb nyelv az egyetlen lett volna számára. Kimentünk az elnökség teraszára, és néztük mi volt mindaz, amit együtt megtudtunk csinálni, és ekkor kezdtünk el beszélni a Belgrád-Budapest vasútvonalról, és azt mondtam neki, ha csak ezt csináltuk volna meg Szerbiában, az se lett volna kevés. 

István felém fordult és egy furcsa kézmozdulattal azt mondta, ez csak egy csekélység volt, ahhoz képest, amit közösen véghezvittünk. 

Akkor mondta ki azt a szerb szót, hogy annyit, de annyit tettünk. Annyit, ez volt az a szó, amit használt” – fogalmazott elérzékenyülve a szerb elnök. Beszédéről részletesebben itt írtunk.

Ezt is ajánljuk a témában

Orbán Viktor

Pásztor István nemcsak nagyszerű fegyvertárs volt, hanem igaz barát is, akivel időtlen idők óta ismertük egymást” 

– fogalmazott a miniszterelnök. Felidézte: nem véletlen, hogy 2010 májusában ő volt az első hivatalos látogatója a miniszterelnöki eskütételt követően. „Nem is tudom, hogy ő támasztott-e meg bennünket, vagy mi támasztottuk meg őt éppen akkoriban, de jól emlékszem a közös felelősség nyomasztó súlyára” – jegyezte meg.

Az ő kézfogása erősebb kötőerő bármely írásos szerződésnél. Sosem ígért, hanem vállalt, és amit vállalt, azt mindig maradéktalanul be is tartotta. Belgrádban éppúgy tudták ezt, mint Budapesten, és tudták itt Szabadkán is”

– méltatta Pásztor Istvánt a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor beszédéről itt olvashat bővebben.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Máthé Zoltán

 

 

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sentimental
2023. november 05. 11:00
Őt köpték le pesten?
Kovács Ubul
2023. november 05. 09:28
Még a Délvidéket uraló tálib rohamcsapatok is küldtek koszorút.
zoligoo
2023. november 05. 09:07
Isten veled Pásztor úr.
connorj
2023. november 05. 01:50
Isten nyugtassa. DE BEMUTATOK EGY ÚJ BARÁTOT: https://vm.tiktok.com/ZGJoeN4sB/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!