Farkas Franciska, roma származású színésznő a közösségi oldalán számolt be arról, hogy Pécsett, egy közönségtalálkozón a moderátor, Balogh Róbert író provokálta őt.
A színésznő így számolt be a történtekről: „Sokat gondolkoztam, hogy megosszam-e vagy ne, de végül úgy döntöttem, megosztom. A pécsi közönségtalálkozón, a film után késve érkezett Balogh Róbert író, aki moderálta a beszélgetést. Mondanom sem kell,hogy mivel 20 percet késett a kérdező, egyedül ültem a színpadon és kezdtem beszélgetni a nézőkkel”.
Majd azzal folytatta, hogy „mire megjött Róbert, már elkezdtem beszélgetni a közönséggel, hogy ne menjenek el és haladjunk a programmal. A moderátor csak ekkor kezdett igazán bele a műsorába, szóval miután elvétette a közönségtalálkozó napját, a filmet nem látta, késve érkezett,
az első kérdése az volt, színésznőnek tartom-e magam”.
„Ezek után folyamatosan sértegetett és lenézve, lesajnálva provokált és bántott folyamatosan, például olyan kérdésekkel, hogy
»Téged a magyar emberek elfogadnak?« vagy hogy »Miért akarsz kilépni, a svájci kurva szerepkörből?«” – idézte fel Farkas Franciska.
A nézők felálltak és elkezdtek bekiabálni
„Rasszista, rosszindulatú és korlátolt volt az összes megszólalása,én bírtam egy darabig,
mert a gandhis diákok is részt vettek az eseményen, és azt akartam lássák,hogyan kell türelmesen,nyitottan és intelligensen reagálni egy teljesen egyérteműen rasszista és kirekesztő szituációban. De a végén már olyan szinten volt bántó Róbert, a moderátor, hogy a nézők felálltak és elkezdtek bekiabálni és lelállították az egészet” – sorolta Farkas.
Az Kultik Pécs – Uránia mozi vezetősége elnézést kért a színésznőtől és kijelentették, hogy elhatárolódnak Balogh Róbertől. Farkas Franciska pedig végül megköszönte mindenkinek, hogy kiállt érte –derült ki a bejegyzésből.
A vonatkozó bejegyzést alább tekinthetik meg:
„Egy drámába csöppentem”
Balogh Róbert egy hosszú posztban reagált a történtekre. Azt írta, „egy drámába csöppent”, amikor elkésett a beszélgetésről, és addigra már ő volt a „rossz fiú”. Úgy vélte, „a kérdéseivel később még inkább csak irányokat vázolt fel, nagy részben olyanokat ráadásul, amikhez hasonlókat korábbi nyilatkozatokban olvasott a színésznőtől, azt is remélve, hogy olyan témákat érintenek, amikről szívesen beszél, mert sokszor előkerültek”.
Arra nem számítottam, hogy minden egyes kérdésemből sértődés támad.
már ott a színpadon. a színésznő jól látható mimikájából, a kérdéseim közbeni félhangos reakcióiból azt éreztem, hogy semmi sem tetszik neki, amit kérdezek” – folytatta, majd hozzátette, „a beszélgetés közbeni színpadi viszonyt talán érzékelteti, hogy egy általa kedvelt, vagy leginkább kedvelt filmről kérdezve is mellélőttem. Azzal is baja volt, amikor különböző formában arra kérdeztem rá, hogy
a származása miatt érte-e sérelem a pályája során. Sértődés volt a reakció erre is.”
Balogh arról is szólt, hogy „bevallom, már a második kérdésemre kapott reakció után azt éreztem, hogy az lenne a helyes, ha felállnék a székemből és kisétálnék, magánemberként ezt tettem volna. De itt kérdező voltam, és már a késéssel éppen eleget várattam a közönséget, és mint kiderült hoztam magam azzal leküzdhetetlen hátrányba” – emlékezett vissza a moderátor.
Balogh Róbert reakcióját alább olvashatják teljes terjedelmében:
Nyitókép: Farkas Franciska Facebook-oldala