Ma is rengeteg hiányérzettel viseltetik sok ember 1989-90-nel kapcsolatban, akárhová pártoljon is politikailag.
„Ma harmincnégy éve lett öngyilkos Imre Katalin. Nem az azóta elfeledett irodalmár személye az érdekes, és az alábbiakban sem valamiféle méltatása következik. Hanem a jelenség figyelemre méltó: egy hithű kommunista, aki egyébként a Kádár-rendszerrel sem békélt meg, önkezével vet véget az életének, mert nem bírja elviselni, hogy hazánk államformájának megnevezéséből kikerül a nép szó. Nem fogadja el az addigi hivatalos ideológia végét, azt, hogy elkerülhetetlen a rendszervált(oztat)ás. Szűrös Mátyás ideiglenes államfő aznap, 1989. október 23-án kiáltja ki – a rosszmájúak szerint suttogja el – a harmadik magyar köztársaságot.
A Kádár-rendszerben nevelkedett, akkor már fiatal felnőttként – aki már politikailag az 1989. novemberi négyigenes népszavazás előkészületeinek lázában égett – szinte véletlenül, egy azóta közszereplővé lett évfolyamtársam biztatására sodródtam a parlament előtt egybegyűlt tömegbe. Imre aznapi öngyilkossága utólag visszavetítve azért is emlékezetes, mert sokan egyáltalán nem éreztük ezeket az időket akkora törésnek, mint amekkora például 1945 lehetett az azt átélők számára. Erre talán az állam élén Straub F. Brunót aznap váltó Szűrös Mátyás, valamint a változatlanul hivatalban maradt kormányfő, Németh Miklós személye is garancia volt. Pár hónappal később robbant ki a Dunagate-botrány (az ellenzéket továbbra is titkosszolgálati módszerekkel figyelték meg), majd megtartották az első szabad parlamenti választásokat.
Nyilvánvalóvá vált, hogy az ország belpolitikai, gazdasági berendezkedése, külpolitikai orientációja hosszú időre megváltozik, de idővel az is világos lett, hogy az Antall-kormány minden igyekezete dacára megbonthatatlannak tűnő elitek uralják az országot a privatizáció haszonélvezőiként, valamint a kulturális és médiavilág bebetonozott korifeusaiként. A posztkommunista utódpárt az 1994-es választásokon – ahogy a labdarúgásban mondják – győzelemre váltotta a mezőnyfölényét. Egyetemünkön nem volt észrevehetetlen a változás, de azért észbontó mértékű sem: levették a dialektikus logika és a tudományos szocializmus tanszékek tábláit, és vissza-, vagy egyáltalán beengedtek olyan oktatókat, akiket korábban nem, így aztán csatlakozhattak a tanszékekre a valamikori rákosista professzorokhoz. (Utóbbiak egyike Rákosi elvtárs tolmácsa volt. Így kerültem egy kézfogás távolságra Rákositól és kettőre Sztálintól...)
Ma is rengeteg hiányérzettel viseltetik sok ember 1989-90-nel kapcsolatban, akárhová pártoljon is politikailag. Van, aki a posztkommunista hatalomátmentést, van, aki az ügynökelszámoltatást, van, aki a szociális egyensúly súlyos megbomlását, felépített egzisztenciák összeomlását és a makkos cipős, lila öltönyös újkapitalista parvenük hirtelen felemelkedését kifogásolta, kifogásolja. Vagy mindezeket együtt.”
Ezt is ajánljuk a témában
Tizenévesen merényletet terveztek Rákosi ellen, súlyos munkatábor-büntetés lett a vége. Schrötter Tiborral beszélgettünk a hazaszeretet heroikus napjairól és a megtorlás embertelen éveiről.
Nyitókép: Fortepan/Nagy Gyula
November elseje az 1956-os forradalom és szabadságharc fontos napja volt.
A miniszterelnök úgy beszélt ’56-ról, hogy rávezessen bennünket a mára.
A politikus szerint csalódást keltő, hogy a rendezvényen nem voltak sokan.
Meglehetősen pikáns választás volt.
Felhígítják a szabadság valódi jelentését a kontinensen uralomra törő ideológiai erők.
Ohio szenátora lehet az Egyesült Államok történetének harmadik legfiatalabb alelnöke.
Továbbra sem nyugszanak az indulatok Nyugat-Európában.
