Orosz nyomor, ukrán nyomor

„Tavaly év végén utánuk csempészték az apát, egy lakókocsiban kialakított rekeszben vitték át a lengyel határon. Órákon át rettegett, de esze ágában sem volt a frontra menni, inkább maga mögött hagyta a frissen felépített szép családi házat. A mai átlag orosz vagy ukrán nem akar harcolni. Akik patrióták voltak, az első hónapokban jelentkeztek a hadseregbe. A megtámadott Ukrajnában nagy tömegek, Oroszországban kevesebben. Aki ma megy Ukrajnában, az jórészt azért, mert kell, és nem tud fizetni. Oroszországban meg azért, mert annyira szegény, hogy havi kétezer dollárért vállalja a frontot. Ez a háború még nagyon hosszú lesz, mert harcolni képes és kész még mind a két oldal, kompromisszum pedig aligha lehetséges ennyi kiontott vér után.

Addig biztosan nem, amíg nem fogyott el a katona. Az eredeti hadseregekből persze már kevés maradt. Minden nap minden katonának egy újabb kockadobás a sorssal, és előbb-utóbb elfogy a szerencse. Aki most a fronton van, legyen orosz vagy ukrán, valószínűleg vagy meghal, vagy megsebesül, esetleg megadja magát. A temető, a kórház vagy a fogság a három fő távozási út. Ukrajnában nyugati adatok szerint is ötvenezer amputált lehet már, valószínűleg az oroszok sem állnak jobban. Orosz nyomor ez és ukrán nyomor ez – még azoknak is, akik feladva életüket elmenekültek, nemhogy azoknak, akik a lövészárokban vannak. Sárban, vérben, terrorban.”

Nyitókép: Mátrai Dávid/Mandiner