Merjünk nagyot álmodni, legyen királyság!

„Legutóbb túlestünk azon az anomálián, hogy hiába várjuk el a politikusainktól a felelősségteljes és odaadó munkát, ha egy olyan rendszerben versenyeztetjük őket, ahol a munkavégzésnél eleve előbbre való a megválasztódás. Ebben a rendszerben a pszichopatáknak és nárcisztikusoknak lejt a pálya, vezetői–döntéshozói képességeiktől függetlenül, hiszen ők mesterei a bizalom elnyerésének és a manipulációnak. A demokrácia játékszabályai lelki–mentális zavarokkal küzdő politikusokra vannak szabva. Megdöbbentően hangozhat, ám ez a helyzet. De akkor mi legyen? Igaza volt Churchillnek, amikor azt mondta, hogy »a demokrácia a legrosszabb kormányzati forma, de még nem találtak ki jobbat«? Vagy tévedett a mondat második felével?

Európa, a nyugati világ, de talán az egész Föld két változatot ismer, ahonnan a hatalom eredhet. A hatalom forrása és legitimációja lehet a népakarat – ennek legkifinomultabb rendszere a demokratikus köztársaság, ahol a félanalfabéta munkakerülő vagy a kommunista szociológus szavazata ugyanannyit ér, mint a társadalom számára hasznos gondolkodóé. A hatalom másik forrása és legitimációja lehet Isten – ennek legkidolgozottabb és történelmileg legtöbbet tapasztalt rendszere az arisztokratikus királyság, ahol a király által felemelt nemes akkor is döntéshozó nemes marad, ha már teljesen belehülyült a rizsporos parókája alatt a több évszázados beltenyészetbe.

Az arisztokratikus királyságban a hatalom végső forrása Isten, hiszen tőle ered az örökletes király (Magyarországon a Szent Korona) hatalma, aztán a király emel fel nemeseket, és az uralkodóház megszakadása esetén ezek, a közvetve szintén Istentől eredő hatalommal felruházott nemesek választanak új királyt. Ez a rendszer persze a mai túlracionalizált és teljesen demokráciára hangolt világunkban már múzeumba való anakronizmusnak, valóságtól elrugaszkodott képtelenségnek tűnhet. De legyünk már őszinték saját magunkkal: komolyan elhiszi bárki, hogy a demokráciában a népfelség dönt a dolgok menetéről, és nem a politika meg a média által profin irányított tudatipar? Nem beszélve az országok parlamenti választásairól.”

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás