Isten nyugosztalja, elnök úr!

Sólyom László (1942-2023)

A Sólyom László halálát követő órákban a hírportálokat és a közösségi médiát is elárasztották az alaposan megírt nekrológok. Életművének fontos állomásait precízen számba vették a visszaemlékezők: a jogtudós akadémikustól az alkotmánybírósági elnökön keresztül az államfőig valamennyi lényeges közéleti szerepére alaposan és a tisztelettudó gyász méltóságával emlékeztünk. Lehet-e olyan nézőpontot találni, ami hozzáad az eddig megjelentekhez?

Már szombaton is felidéztem egy közös hivatalos utunkat, ahogy jöttek Izraelből a szörnyű hírek. Eszembe jutott 2008 márciusa, amikor Jeruzsálemben díszvacsorán parádés spontán beszédet mondott. Együtt tapsoltuk bátorítva a Szderót környékéről jött vendégeket, mert akkoriban értek el először ilyen távolságra a Hamasz rakétái, ami sokkolta Izraelt. Most már Tel-Avivot is simán elérik.

2006 és 2010 között voltam közvetlen hivatali munkatársa. A rendszerváltoztatás utáni Magyarország legturbulensebb időszakában dolgozhattunk együtt. Nem volt hiány nyomasztó napokból, átdolgozott éjszakákból, a megoldást kereső végtelen megbeszélések sorából. Mégsem a gondterhelt órák jutnak most az eszembe. Önkéntelenül is újra és újra arra gondolok, hogy mennyit tudtunk kollégáimmal szívből nevetni kiváló fanyar humorán. Egyetlen magas labdát sem szalasztott el, és látható megelégedéssel töltötte el, ha fel tudott minket vidítani egy jól irányzott bemondással, egy pont oda illő vicces csavarral. Hasonló örömöt talán még akkor érzett, amikor testőreit megizzasztva, a jól ismert hatalmas és szapora lépteivel győzött le egy-egy magaslatot. A Székely-kőnél is ezt csinálta, úgy ment fel Torockóból a hosszú, fárasztó nap végén, mint a szélvész.

Sok dolga volt azon az erdélyi látogatáson. A 2004-es népszavazással ejtett sebet kellett begyógyítania. Hatalmas volt a feladat, mert friss volt még és mély a seb. Csak őszinte hittel és nagyon sok szeretettel volt érdemes a munkába belefogni. Neki sikerült. Sok könnyes szemet láttam azon az úton, és a miénk sem maradt száraz, de a gyógyulás megindult. Mivel kommunikációval és sajtóval foglalkoztam mellette, gyakran néztük át együtt a termést, amit róla, vele kapcsolatban írtak, mondtak. Sosem vette igazán komolyan a médiát, kötelességtudóan tudomásul vette, hogy valamit kell vele kezdeni, de a figyelmét soha nem az kötötte le, miket írnak róla.

Ha valamire fel tudtam hívni a figyelmét az újságokból, abból is általában az lett, hogy végtelenül finom és kedélyes megjegyzései hatására együtt nevettünk a sok ostoba pontatlanságon. Merthogy a pontosságban nem ismert tréfát. Bármilyen fontos nyilvános szöveget, közleményt kellett közösen megszerkesztenünk, eleinte alaposan megszenvedtem. Az alkotmánybírói múlt egyik egyértelmű öröksége volt számára, hogy kíméletlenül irtott minden kétértelmű vagy felesleges szófordulatot, nyelvi cirádát-cirkalmat, bármilyen, kicsit is közhelyes megfogalmazást. Fokról fokra jöttem rá, hogy az általam készített szövegek is mennyi ilyen szükségtelen elemet tartalmaznak, mennyivel egyszerűbben, világosabban és szebben is lehet beszélni. Ha tehetik, olvassák vissza az ünnepi beszédeit. Elképesztő intellektuális teljesítmény szinte mindegyik. Ahogy elképesztő intellektuális teljesítmény volt az egész élete, minden munkája, minden hivatala. Én biztosan tőle tanultam a legtöbbet, pedig egy percig sem volt a tanárom.

Isten nyugosztalja, elnök úr!

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás