– mondta, köszönetet mondva a szerzők mellett Reisz T. Csaba szerkesztőnek, a grafikai tervezést, tördelést végző Nagy Attilának, a tíz intézménynek, akik iratanyagaikkal, fotóikkal, tudásukkal segítették a kötet létrejöttét és főigazgatóként hivatali elődeinek is.
Turi Attila építész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke az épületről beszélt, amely, mint mondta, 12 évig kereste megfelelő helyét a Várban és környezetében. Szólt az építészről, a szerkezettudomány és a hagyomány alapján alkotó zseniről, Pecz Samuról, akinek munkái a mai napig városaink jeles, megbecsült épületei.
Romsics Ignác, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem tanára elmondta, hogy levéltárosként kezdte pályáját, és ez olyan tapasztalattal ruházta fel, ami egész pályáján elkísérte.
A kutató kiemelte: a levéltárak, az egyetemek, a kutatóhelyek együttesen elősegítik a magyar történetírás ügyét,
amely levéltárak nélkül még a digitális korban sem lehetne ugyanaz, mint vele együtt.