Ezt akarja elkerülni a kormány Szijjártó Péter szerint

2023. október 18. 15:23

A külgazdasági és külügyminiszter egy komoly veszélyre figyelmeztetett Pekingben.

2023. október 18. 15:23

Súlyos kockázatot jelentenek az egymástól kölcsönösen függő keleti és nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvések, ezek emberek millióinak sodorják veszélybe az állását – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.

A tárcavezető az Egy övezet, egy út kezdeményezés nemzetközi fórumán először az utóbbi évek súlyos kihívásairól beszélt, hangsúlyozva, hogy a világgazdaság rövid időn belül kétszer is a feje tetejére állt.

Rámutatott, hogy az elmúlt évekből fontos levonni a tanulságokat,

amelyek közül az egyik legfontosabb az, hogy a világ sikeresebben tudta volna kezelni a nehézségeket, ha ezeket az együttműködésre, nem pedig az ellenségeskedésre alapozva közelítette volna meg.

„Ha a kölcsönös tisztelet nem tér vissza a nemzetközi politikába, akkor olyan helyzetbe fogunk kerülni, amit mindannyian el akarunk kerülni” – szögezte le.

Felszólalt a világ blokkosodása ellen

Szijjártó Péter ismét felszólalt a világ blokkosodása ellen, amely a szavai szerint jelenleg a legrosszabb forgatókönyv lenne.

Aláhúzta, hogy Közép-Európa és benne Magyarország, mindig rajtaveszített a blokkosodáson,

ezért ezt a kormány el akarja kerülni. Ehelyett az lenne a közös érdek, ha a következő időszakot a konnektivitás jellemezné – mondta.

Kitért arra is, hogy a keleti és a nyugati gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és úgy vélekedett, hogy aki ezt tagadja, az valószínűleg ezt ideológiai alapon teszi, nem tények alapján. Rendkívül ártalmasnak nevezte a keleti és a nyugati gazdaság szétválasztását célzó törekvéseket, ezek – mint közölte – súlyos kockázatot jelentenek a gazdaságra, munkahelyek millióit sodorják veszélybe.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: SEFA KARACAN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU VIA AFP

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skywalker_bp
2023. október 18. 16:41
Szíjjártónak ebben igaza van. Nem érdekünk a blokkosodás. De ez nem rajtunk múlik. Emiatt kellene több helyi erôforrásokra alapozott gazdaság. Pl. vízmérnökképzés, vízgazdálkodási ipar. Itt a klímaváltozás, tele vagyunk édesvízkészlettel, bennünket is fenyeget az aszály. Azt a rengeteg pénzt, amit megalomán akkugyárakba ölünk és amibôl elég lenne max 2, öntözési technológiákba, vízrajzi fejlesztésekbe kellene tennie egy konzervatív kormánynak.
Vata Aripeit
2023. október 18. 16:04
SzP és OV remekül kiegészíti egymást. Magyarország zseniálisan hajózik ezen a háborgó világtengeren, erre pl a faz újságírója is ráérzett. Az hogy miközben mi a szinpadon( és a színfalak mögött) az eu küldöttség újhülyével a nézőtéren játszik...szerintem sokat megmutat.
lájkbajnok
2023. október 18. 15:49
Nem a gazdaságot választjuk szét te ökör, hanem a politikát.
pipa89
2023. október 18. 15:34
Ha most nem feszülünk be és nem küzdünk a józan ész mellett, évtizedekre leengedhetik ránk a nyugati vasfüggönyt, elzárva előlünk a fejlődést, ami keletről jön. Ezt kockáztatja számunkra és egész Európa számára az Amerikai Egyesült Államok! Hogy a józanságunkat ne feledjük, egyetlen dolgot kell szem előtt tartanunk: AZ AFGANISZTÁNI KIVONULÁS KÖRÜLMÉNYEIT, AMIT A NAGY SZÖVETSÉGESÜNK DIKTÁLT MINDEN EURÓPAI SZÖVETSÉGESNEK!!!! Ennyire lehet bennük megbízni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!