„Az illegális migráció felerősítette a palesztin terrorállammal szimpatizáló elemeket Európában” – zsidó vezető a Mandinernek

2023. október 09. 18:31

Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány főtitkár a hétvégén kirobbant konfliktus kapcsán elmondta, az elmúlt évek illegális migrációja előhozta azokat az elemeket Nyugat-Európában, melyek felerősítették a palesztin terrorállam melletti szimpátiát. 

2023. október 09. 18:31
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

A hétvégi Izraelt ért terrortámadás kapcsán megkerestük Szalai Kálmánt, a Tett és Védelem Alapítvány főtitkárát. Az antiszemita jelenségek elleni küzdelemmel foglalkozó szervezet vezetőjénél arról érdeklődtünk, hogy a hétvégi események mennyiben befolyásolják a hazai és a nyugat-európai államokban élő zsidó kisebbség helyzetét.  

Szalai Kálmán elmondta, kutatásaik azt bizonyítják, hogy az Izraellel kapcsolatos hazai vélemények pozitív trendbe fordultak át, egyre többen mondják azt Magyarországon, hogy Izraelnek joga van a biztonsághoz és minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje területét és állampolgárait a külső támadásoktól.  

Magyarországon a közvélemény jelentős része a kialakult konfliktus kapcsán egyértelműen Izrael-párti véleményt fogalmaz meg” 

– szögezte le. 

Ezt is ajánljuk a témában

A TEV vezetője úgy folytatta, a zsidó közösség szempontjából a rendvédelmi szervek egyből reagáltak a kialakult helyzetre, aktív az együttműködés a zsidó szervezetek és a hatóságok között. 

A hétvégi eseményeket követően néhány olyan, eddig nem látott érdeklődő jelent meg a zsinagógák környékén, ami óvatosságra int minket” 

– fogalmazott Szalai Kálmán és kijelentette, fel vannak készülve arra, hogy a saját biztonságuk érdekében ő maguk is megfelelően lépjenek fel. A szervezet titkára a Mandiner érdeklődésére elmondta továbbá azt is, hogy a mostani izraeli konfliktus mögött egyértelműen az iráni erők állnak. 

Fel kell készülnünk arra, hogy ez a konfliktus nem fog Izraelen belül megmaradni, hanem akár még szélesedhet is Európában” 

– jelentette ki.  

Szalai Kálmán. Fotó: TEV

Azzal kapcsolatos kérdésünkre, miszerint Nyugat-Európa több nagyvárosában is zajlottak palesztin-párti megmozdulások, Szalai Kálmán megjegyezte, az elmúlt évtizedben hazánkban egyetlen Palesztina mellett kiálló tüntetést engedélyeztek a hatóságok. A szakértő szavai szerint az elmúlt évek illegális migrációja előhozta azokat az elemeket Nyugat-Európában, melyek felerősítették a palesztin terrorállam melletti szimpátiát.  

Ez hazánkban egyáltalán nem jellemző, köszönhetően annak, hogy Magyarország a migrációs krízis során nem engedte be az illegális bevándorlókat. Nem kell számítani arra, hogy Magyarországon hatalmas kiállás lesz a palesztin terrorállam mellett” 

– mondta a Mandinernek Szalai Kálmán, majd úgy folytatta, intenzíven figyelik az online információs teret és csírájában próbálják elfojtani az ilyen kezdeményezéseket.  

Ezt is ajánljuk a témában

Szalai elmondta, hogy mindenkit várnak az összes zsidó szervezet kezdeményezésére 2023. október 10-én 18:00 órára imával egybekötött összejövetelre az I. kerületi Jeruzsálem parkba, ahol az Izrael melletti szolidaritásért és a zsidók elleni terror mielőbbi megfékezéséért állnak ki a résztvevők.  

A nyitóképen izraeli tankok Qiryat Shemona városánál. Fotó: JALAA MAREY / AFP

 

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2023. október 09. 21:00
Még mindig Brüsszel német hajók eut feltöltik palesztinokkal beszállítják . Izrael magát megvédi , de eu a fegyvereket Zelenszkijnek ajándékozta védtelen maradt . Amerikai fegyverek ukrán maffia kezében a palesztinoknak eladták. Jut eszembe Amerika Afganisztánban milliárdnyi fegyvereket otthagyta , több mint valószínű afgán palesztinokat ezzel felfegyverezte . Most az afgán kézbe került amerikai fegyverekkel megtámadták Izraelt hamarosan Eut is ,
Ízisz
2023. október 09. 20:50
Z. Tisztelettel megkérek minden jobboldali kommentelőt, hogy az új nickkel -reciproki- magából epét hányó szart, ne lájkolja és ne írjon rá senki válasz kommentet!!! Elég, ha a fajtája isteníti ezt az patkányt!!! 🤮 A Mandi megint nem fogja hónapokig törölni!!! 💯 Egyszerüen levegőnek kell nézni!!! Nem kell etetni ezt a nyomorult hazaáruló bérkommentelő prosti kurva cselédet!!!, mégha nehéz is megállni, hogy legalább virtuálisan ne vágjuk pofán!!! Ugyanis ezzel tartjuk pont életben ezt hazaáruló rohadékot és erre kapja a pénzét is a dollármédia gazdájától... 💯 Köszönöm!!! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺💤
bagira002
2023. október 09. 20:36
Palesztin terroristák svédeknél próba támadást kezdtek , izraeli támadással összhangban világuralomra törekednek , hírekben már hangoztatták. Főbűnösök Merlel Ursula Juncker Európában palesztin megszállás előkészítették Sorossal együtt. Kapzsi nyugati tőkés világ aszisztál hozzá.
Felhasználo74
2023. október 09. 20:35
Hm indok hogy kifaroljon ukik mögül ameroka
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!