Repülőgép-baleset: hírek érkeztek a sérültekről

2023. szeptember 11. 15:55

Ketten a Honvédkórházba kerültek, a harmadik sérült pedig az egyik budapesti gyermekkórházba került. Állapotuk stabil.

2023. szeptember 11. 15:55

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, vasárnap tragikus repülőgép-baleset történt a börgöndi repülőtéren: bemutatórepülés közben lezuhant egy sportrepülőgép. A pilóták életüket vesztették, hárman pedig pedig égési sérüléseket szenvedtek.

A feol.hu megtudta:

 a súlyos égési sérültek közül ketten a Honvédkórházba kerültek, a harmadik sérült pedig az egyik budapesti gyermekkórházba.

A lap megkereste a Honvédkórházat, ahol elmondták: két főt fogadtak súlyos égési sérülésekkel vasárnap. Mindketten 8 napon túl gyógyuló, másod-, illetve harmadfokú égési sérülésekkel fekszenek az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórházban, állapotuk jelenleg stabil.

Mielőbbi gyógyulást kívánnak a szervezők

Mint korábban megírtuk, egy nappal a tragédia után a légiparádét szervező székesfehérvári Albatrosz Repülő Egyesület közleményt adott ki, melyben együttérzésüket fejezték ki az elhunyt repülősök családtagjai felé. Míg 

a sérülteknek mielőbbi gyógyulást kívántak, 

megjegyezve, hogy minden segítséget és támogatást megadnak  mindazoknak, „akik vétlen áldozatai lettek a bekövetkezett balesetnek”

***

Ezt is ajánljuk a témában

„A repülősök nagy családjáért, a jövőért szeretnénk minden erőnkkel tovább dolgozni” – közleményt adott ki az Albatrosz Repülő Egyesület

A létesítmény üzemeltetői részvétüket fejezték ki az áldozatok hozzátartozói felé.

Nyitókép: FEOL

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik