A szülők szerint nem szakmai vagy jogi, hanem szimplán politikai okai vannak az önkormányzat lépésének.
Ahogy az egyik szülő elmondta, a református egyház korábban megpróbálta megvásárolni az ügyben érintett épületet, de az eladási árat, a kialkudott összeget az önkormányzat többször, az aktuális megegyezések után megemelte. Az egyház ezután úgy döntött, hogy egy szintet bérel az épületben.
A város vezetése azonban a tanévkezdés előtt lezárta a helyiségeket. Ezt megelőzően az önkormányzat egy régi kis szolgálati lakásra hivatkozva társasházzá minősítette az épületet, és azzal a tervvel álltak elő, hogy a földszinti részen játszóházat alakítanak ki.
Nyitókép: Márki-Zay Péter a hódmezővásárhelyi városházán 2023. február 8-án. (Fotó:MTI/Rosta Tibor)