„Mindenesetre tény, hogy tegnap a Jobbiktól a DK-ig a régi slágereket tették fel az ellenzéki lemezlovasok. A nagy ellenzéki buliban továbbra is az a téma, hogy a kormány ötszázezer migránst szabadítana az országra (miközben mindenki pontosan tudja, hogy az unióban azon kevés államok közé tartozunk, ahol az illegális bevándorlóknak nem terem babér). Az is elhangzott, hogy kár kekeckedni a svédekkel a NATO-csatlakozás miatt (miközben éppen ők bírálnak alap nélkül, folyamatosan, gusztustalanul minket). Az MSZP elnöke az ismert magyar pornósztárra hivatkozott forrásként, majd megállapította, hogy fideszes kutyakomédia zajlik, Szabó Tímea pedig Rákosihoz hasonlította a magyar kormányfőt. Szóba került az élelmiszer-önrendelkezés, a pandémia elleni küzdelem és ezernyi olyan téma, amelyek még csak tételesen sem kapcsolódnak a miniszterelnöki megnyitóhoz.
Ezernyi szó, nulla cselekvés. Ha ennyit tud az ellenzék, kezdjük kapisgálni, miért szereznek rendre egyharmadot 2010 óta. Tényleg az a helyzet, hogy saját témái ebben az országban jelenleg csak a kormánypártoknak akadnak. Az ellenzék működése siralmas, elégtelen, hogy pontosan idézzük a roppant értékes forrást: kutyakomédia a javából.