Ijesztő manőver: korlát és autó között préselte keresztül magát a belső sávban az őrült audis (VIDEÓ)

2023. szeptember 14. 21:22

A portál olvasója személyesen számolt be a történtekről.

2023. szeptember 14. 21:22

Félelmetes manővert hajtott végre az Audi TT-nek a sofőrje, aki júniusban előbb átpréselte magát a korlát és az autó között, ezt követően pedig a sávok között cikázva előzte meg a többi Győr felé közlekedő autóst – írta meg a Budapesti Autósok.

A portál olvasója személyesen számolt be a történtekről.

„Az M1-en előztem a belső sávban és láttam, hogy veszettül jön egy fehér autó mögöttem és már jó messziről villog” – kezdte el a történetet.

„Indexeltem már kifelé, miközben haladtam el a másik autó mellett. Lassan elkezdtem kihúzódni, még a szaggatott vonalnál sem volt a kerék, a kapaszkodó sávból hamarabb átjött a külsőbe egy másik autó, így lenyomtam az indexet és vártam, hogy jobban legyen hely, mert oda már necces lett volna betenni a kocsit” – folytatta a beszámolóját.

Közben az audis a korlát és köztem átnyomta magát, majd cikázott még a sávok között

amíg a kamera látta” – fejezte be a történetét a lap olvasója.

A felvételt itt tudják megtekinteni:

Nyitókép: Youtube

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
faramuci
2023. szeptember 15. 06:28
Volt trabant tulajdonos....
Phm045
2023. szeptember 15. 05:00
Bizonyára nagyon kicsi a fasza.
5m007h 0p3ra70r
2023. szeptember 15. 02:06
Ezért megyek szívesebben kívül 110-el. Magyarországon. A belsőben meg vonatosat játszanak a parasztok 80-140 között, utána meg sikítoznak hogy 'mámeginméijendrágaabenzin'. Elhúznak a f@szba meghalni én meg megyek tovább. Valami varázslatos oknál fogva Ausztriában és Németországban sosem látok ilyen lokomotívozó böszméket. Igaz ott már a követési távolságért is büntet a hatóság.
VeraMayer
2023. szeptember 15. 01:51
Audi meg a sofőrje: 4 nulla a hűtőrácson, egy meg a volánnál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!